Szakály Sándor a Veritas Intézet februári indítása előtt nyilatkozott személyes nézeteiről, történelemszemléletéről az MTI-nek. A beszélgetésben hangzott el, hogy 20 ezer zsidó 1941-es Kamenyec-Podolszkba történt deportálása „inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető” a magyar hatóságok részéről, mint zsidóellenes fellépésnek. A történész szerint a vérengzéseket a németek követték el.
Az ezt követő hecckampány és médiahisztéria azonnal Szakály fejét követelte, ami cseppet sem meglepő. Ami viszont fájdalmasan jellemzi a hazai állapotokat, hogy a történész szakma nem állt ki azonnal Szakály mellett, az MTA nem utasítja helyre késedelem nélkül a köznyugalmat megzavaró újságírókat és politikusokat, kinyilvánítva, hogy tudományos vitát ugyan lehet kezdeményezni egy történelmi esemény megítéléséről, de a rendelkezésre álló források és jelenlegi tudományos ismereteink szerint Szakálynak minimum joga volt az álláspontja kifejtéséhez, ha nem rögtön és egyértelműen igaza volt. Továbbá hogy tudományos kérdésekben az MTA magának vindikálja a jogot, hogy kimondja az utolsó szót, és hogy nem szabad a Horthy korszak minden történését a holokauszt szemüvegén keresztül szemlélni, mert ez a szemüveg erősen torzít.
Mint azt már többen megpróbálták a témához írt kommentekben kifejteni (amíg a hangos, de klisékből tájékozódó többség le nem hurrogta őket), komoly történelmi publikációk nem tekintik a 41-es Kamenyec-Podolszkba deportálást a magyarországi zsidóság mesemmisítését célzó lépésnek. Mondom, lehet erről vitát folytatni, de egy történészt azért fenyegetni, mert a laikus tömegétől eltérő szakmai véleménye van, a legsötétebb kommunista időket idézi.
Értem én, hogy minden botrány jól jön a kampányban, értem én, hogy külföldön megint elő lehet húzni a leantiszemitázós kártyát. Azt is értem, hogy sok jószándékú ember, akinek a felmenői között áldozatok vannak, minden rosszat, ami abban az időben történt, a zsidóság elleni merényletnek lát. De azért tessék elhinni, hogy akkor is voltak betegségek, nyomor, balesetek, és háború, amik nem rasszista alapon szedték az áldozataikat. Ha valakit elütött az autó, az nem feltétlenül azért volt, mert az illető zsidó. Ha valakivel adminisztratív igazságtalanság történt, szintén nem okvetlenül faji alapon történt. Még akkor sem, ha adott esetben a sofőr vagy a hivatalnok pont antiszemita volt.
Ha a történettudományt tudománytalan, napi politikai törekvések motiválta dogmák bilincsébe verjük, akkor nem bízhatunk benne többé. Ha a történész szakma némán asszisztál ehhez, akkor nem méltó a tudományos munkára. Tessék végre kiállni a tudományos szakmai autonómiáért.