Az elmúlt hónapokban többször kapott nyilvánosságot késeléses emberölés, vagy testi sértés. Az elkövetők minden ismert esetben ugyanahhoz a népcsoporthoz tartoztak. Most, hogy a politikai korrektség ismét nyálba fullasztotta a témát, a következő kérdések vetődtek fel bennem:
1. Mi az oka annak, hogy az antiszociális viselkedést összemossák a mélyszegénységgel?
Kétségtelen, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetői többségükben mélyszegénységben élnek, de mégsem választja minden szegény a bűnöző életformát. Van aki lop az ABC-ben, és van, aki csendben éhezik, van aki fát lop az erdőből, és van aki inkább megfagy a lakásában. Van, aki harsány és garázda, és van aki csendesen meghúzódik.
Én nem vagyok szociológus, és nem ismerem a pontos statisztikákat, de az biztos, hogy pusztán a szegénységtől még senki sem válik antiszociálissá vagy primitívvé, és a jómódtól sem lesz kulturáltabb. Viszont bizonyos rétegkultúrák igenis a bűnözés felé nyomják az embert, amennyiben ez az adott közösségen belül elfogadott, és széles körben gyakorolt viselkedésmód.
És itt látom a veszélyt, hogy a közösségellenes rétegkultúrát nem megbélyegezni, hanem az egzisztenciális helyzettel magyarázni igyekvők figyelmen kívül hagyják, hogy a szegénység nem csak mások megkárosításával, tönkretételével, terrorizálásával élhető meg, hanem a közösségi normák betartásával is. És azáltal, hogy felmentjük a közösségellenes csoportot, éppen a másik út lehetőségétől fosztjuk meg tagjaikat.
Ha a budapestiek általában szemetelnek az utcán, akkor az a helyes, ha a magyar társadalom szembenéz ezzel a fogyatékosságával, és tenni próbál ellene, megszólva mindenkit aki a helytelen gyakorlatot követi. Nem azzal teszünk jót, ha ezt a hibát eltussoljuk, hanem ha megpróbáljuk kijavítani. Ugyanígy ha egy kisebb csoportnál jellemző az erőszak, akkor azt a csoportot figyelmeztetni kell, tagjaival szemben pedig érvényt kell szerezni a közösségi normáknak.
2. Miért a késelés felett érzett különös indulat?
A késelés bizonyos rétegeknél megszokott és általánosan gyakorolt tevékenység. Gondoljunk csak a Rejtő Jenő által megírt kikötői csavargókra, akik a csapszékekbe az "ötórai bicskázás" kedvéért tértek be ("Uram! A késemért jöttem."). De faluhelyen még néhány évtizeddel ezelőtt is meggondolatlanság volt kés nélkül betérni. Tehát a bicskázást tekinthetnénk akár folklorisztikus hagyománynak is.
A közvéleményt felborzoló esetek azonban annyiban térnek el ettől, hogy itt a késelők csoportosan támadtak fegyvertelen áldozatokra. Amit minden jóérzésű ember által aljas és gyáva gonosztettnek, állatias viselkedésnek minősít. Fegyvertelen embert összeszurkálni, kaszabolni semmivel sem igényel több ügyességet, mint fejbe lőni egy revolverrel, kivált ha az elkövetők többen vannak.
3. Hogyan reagáltak volna a késelők, ha a megtámadottak egyikénél pisztoly van, és önvédelemből lábon lövi az egyik támadót?
A legjóhiszeműbb forgatókönyv szerint óbégatva, jajgatva eltakarodnak. De az utóbbi évek tapasztalatai alapján Strasbourgig szaladtak volna a panaszaikkal, hogy őket származásuk okán fegyverrel üldözik Magyarországon. És kül- és belföldi jóakaróink: Daniel Cohn-Bendit, Konrád György, George Pataki, Fischer Ádám, Schiff András már tele is nyilatkozzák a nemzetközi sajtót, hogy micsoda fajgyűlölő bagázs vagyunk mi itt.
Ami persze így is megtörténik.
