Ezt a feliratot teszik ki azokon a köztereken, ahol nem szeretnék, ha a galambok ellepnék a járdát, az épületeket és a szobrokat. Szeretjük a galambokat, ahogy szabadon repkednek az égen, de nem szeretjük, ha falkába verődve elveszik előlünk a teret. Ha mindent összepiszkítanak, amit mi tisztán szeretnénk tartani. Ha a saját betegségeiket átragasztják az emberekre. Nem irtjuk ki őket, nem patkányok, de a városban nem szeretjük a jelenlétüket.
Vannak, akik ezzel szemben szívesen etetik a galambokat, általában idős nénik, akik szeretetüket nem tudják másképpen kiélni, csak a madarak felé, és kellemes érzéssel tölti el őket, hogy adhatnak, és van, aki elfogadja. A galambetető nénik és az etetést tiltó hatóságok között állandó az ideológiai harc. Az etetés ugyanis odaszoktatja a galambokat a városba, ahol a jelenlétük éppen nem kívánatos. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakemberei mesélik : idős hölgyek azzal tartják fel őket a hivatalukban, hogy aggódnak a szegény galambok miatt, mert sápadtnak tűnnek a nagy légszennyezettség miatt.
Hasonló ideológiai harc dúl ma közöttünk a bevándorlók kapcsán. Az egyik álláspont szerint az állam felelős értük, és gondoskodnia kell róluk. A másik szerint semmi keresnivalójuk közöttünk, és meg kell tőlük szabadulnunk. Az egyik azért ostorozza a kormányt, mert az ideszököttek "embertelen körülmények" között élnek, a másik azért, mert még mindig itt vannak.
A kormány kommunikációja korántsem hibátlan. Rámutat, hogy méltánytalan elvárás, hogy egyik napról a másikra ekkora embertömegről gondoskodjon, de nem beszél arról, hogy már akkor embertelen körülmények uralkodtak a menekülttáborokban, amikor évente még csak pár tucat regisztrált menekültről kellett gondoskodni. Bár a rendőrség magatartása a bevándorlók kapcsán példás, de a tájékoztatás minősége kritikán aluli. Tájékoztatás nélkül a bizonytalanság, és vele a nyugtalanság is erősödik, ez pedig senkinek sem tesz jót.
Ideje hát, hogy tisztázzunk néhány dolgot a bevándorlók kapcsán, elsősorban a felelősség és a feladatok ügyében.
- Ezeket az embereket valakik tönkre tették. Az országukat leigázták, a természeti erőforrásaikat elrabolták, korrupt diktátorokat ültettek a nyakukra, és terroristákat képeztek ki, hogy ne lehessen béke a földjükön.
- Ezeket az embereket valakik elüldözték. Családjukat és őket fenyegették, bántalmazták, megkínozták vagy megölték. Vallási okból, nemzetiségi okból, törzsi viszályok miatt vagy politikai okból.
- Ezeket az embereket valakik megtévesztették. Azt üzenték nekik, hogy ne elégedjenek meg a krízisországból való kijutásukkal, a határ menti menekülttáborokkal, hogy az európai jóléti államok majd befogadják őket, új hazát biztosítanak számukra, és elfogadható életszínvonalat biztosítanak nekik. És hogy Magyarországon keresztül bárhová eljuthatnak, ha elég sokan vannak és elég kitartóak.
- Ezeket az embereket valakik kihasználták. Dollármilliárdokat kértek el tőlük különböző bűncselekmények (elsősorban embercsempészet) végrehajtásáért cserébe, ezzel őket is bevonva a szervezett bűnözés iparágába. Egyeseket rabszolgamunkára köteleztek, amíg a bűnszervezeteknek le nem dolgozzák a kapott szolgáltatások árát.
- Ezek az emberek szerencsétlenek. Segítségre szorulnak.
Kérdés, hogy Magyarország segít-e azzal, ha részt vesz a fenti bűnök elkövetésében. Ha szóval és tettel megerősíti azt a hazug üzenetet, hogy Európa szívesen látja az általa is tönkretett világ szerencsétlenjeit. Ha szemet huny a bűncselekmények felett, amelyek révén ezek az emberek idekerültek. Ha enged az erőszaknak.
Az erőszaknak, ami Magyarországot a felelősök irányából éri. A volt gyarmattartók irányából, a gátlástalan kizsákmányolók irányából, a háborús agresszorok irányából, a világ orgazdája (Svájc) irányából. Akik méltánytalan módon elvárják Magyarországtól, hogy ismét védje meg a jólétüket a népvándorlástól, és egyben viselje a felelősséget is mindezért.
A magyar kormányt nem erre hatalmaztuk fel. Arra hatalmaztuk fel, hogy teremtsen az állampolgárai számára létbiztonságot, jogbiztonságot és jólétet. NEM idegen államok polgárai számára, hanem nekünk. Ha ehhez átmeneti áldozatot kell hozni, akkor annak árán, de mindenkor a MI érdekünkben. A magyar kormánynak nem feladata, hogy azokról gondoskodjon, akiket senki nem hívott, és akik betörtek hozzánk. A magyar kormánynak nem feladata emberségesnek lenni a rá nem bízottakkal.
Ugyanígy az EU hivatalnokainak sem. Az a MI feladatunk. Az egyes embereké.
A magyarok rendkívül szolidárisak a rászorulókkal. Vízben, élelmiszerben, takaróban és ruhában, hatalmas értékű adományban részesítettük eddig a hívatlan szerencsétleneket. Egyénileg és civil szervezeteken keresztül. Mert sajnáljuk őket. Ennek semmi köze a vendégszeretethez. Nem vendégek, hanem kényszerű betörők. Azt szeretnénk, ha otthon rendeződnének a dolgaik, és hazamennének.
A két dolog nem mond ellent egymásnak. Aki enni ad az éhezőnek, vizet a szomjazónak, ruhát a nincstelennek, az nem azt várja a kormányától, hogy ugyanezt tegye nagyban, hanem hogy őróla gondoskodjon, hogy ne kerülhessen hasonló helyzetbe. Márpedig ha Európában sokáig folytatódik a jelenlegi szemforgató hazárdjáték a bevándorlókkal, akkor mi is egykettőre menekülni kényszerülünk.
