HTML

Provokáció

Ismert és ismeretlen témák újszerű megvilágításban.

Friss topikok

  • fofilozofus: Az az érzésem, hogy a gender mögött egy érzelem áll, mégpedig a nők utálata. Valójában azzal a szö... (2018.12.03. 18:09) Elakadt a gender-henger?
  • F.M.J.: @Kunhallmi Agnes.: Nem is rossz ötlet. Ismerve az ellenzék csápoló magját, még hatékony is lehet, ... (2018.04.07. 14:03) Az interaktív politizálás hiánya
  • F.M.J.: Az egyébként korrekten megfogalmazott alapokhoz hozzátenném, hogy normális (sajnos már nem átlagos... (2015.10.08. 14:05) Asszonyverés
  • F.M.J.: @Androsz: Így kerek. (2015.08.16. 20:36) Ne vedd észre!
  • a szürkebarát ötven árnyalata: @Scagnetti: Talált süllyedt. Mit is várjunk egy akarnoktól, persze, hogy bele akar mindenbe pofáz... (2015.07.28. 15:22) Vidám Vásárnap

Linkblog

Elakadt a gender-henger?

2018.08.21. 11:19 :: szekertabor

A felsőoktatási gender szakok leállításával Magyarországon új fejezet nyílt a gender mozgalom történetében. Ádáz vita bontakozik ki a tudományos kutatás szabadsága és a gender tudomány létjogosultságának megkérdőjelezése között. Próbáljunk meg hát tisztán látni ebben a kérdésben.

A tisztán látás amúgy nem egyszerű, mivel a gender elmélet és annak megjelenési formái (gender tudomány, gender politika) nevében megnyilvánulók mást-mást állítanak, viszont szinte mindent tagadnak erről. Tehát kezdjük azzal, amit még nem töröltettek a Wikipédiáról.

A gender alapjait elsőként a feminista és egzisztencialista filozófus, Simone de Beauvoir fektette le 1949-ben kiadott könyvében, amely A második nem címet viseli, és a mai napig nagy jelentőséggel bír. Művében megalapozta a genderelmélet eszméjét, melynek lényege az, hogy a biológiai nemre ráépülő viselkedésmód az, ami az embereket igazán nővé vagy férfivá teszi. 

Robert Stoller pszichoanalitikus 1968-ban megjelent írásától kezdve számítjuk a gender, a társadalmi nem fogalmának megszületését. Ez a mű fontos kiindulópontja volt a nők és férfiak eltérő viselkedésének tudományos tanulmányozásához, mely kutatások azóta is folynak.

A gender elméletet propagáló feminista mozgalmak szerint a női és férfi nemi szerepek minden nembeli egyének számára korlátozóak az önmegvalósítás terén, tehát a nők nemi szerepek alóli felszabadítása magában hordozza a férfiak felszabadításának vágyát is. E nézet szerint az egyenlőségért való küzdelem az elnyomó szempontjából mindenképpen veszteségekkel jár, ám ettől ez még nem hatalomátvétel, hanem hatalommegosztás.

A gendernyelvészet kezdetei 1973-ra nyúlnak vissza, amikor Robin Lakoff kifejti tanulmányaiban, hogy a nők helyét a társadalomban meghatározhatja maga a nyelvhasználat is, vagyis az, hogy születésük óta „női beszédre” oktatják őket, és úgy gondolja, a nőknek el kellene sajátítaniuk az úgynevezett „férfinyelvet” is, ekkor megváltozna az esetlegesen hátrányos társadalmi helyzetük is. Ezek a tanulmányok indítottak el rengeteg kutatást, melyből később kinőtte magát a gendernyelvészet, és ma már elfogadott tudományágnak számít a nyelvészeten belül.

Ebből tehát egyértelműen leszűrhető, hogy a gender elmélet feminista eredetű gondolat, mely a nemek közötti státuszok megváltoztatására irányul, e minőségében elsősorban politikai kategória.

A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a genderelmélet, más néven a társadalmi nem elmélete, mely a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival foglalkozó elmélet, valamint a szociológia tárgykörébe tartozó olyan tudományterület, mely mindazon társadalmi tényezővel foglalkozik, amelyekben a nők és a férfiak közötti társadalmi különbségek megmutatkoznak, kifejeződnek. 

A genderelmélet szerint a női és férfi sztereotípiák nem alapozhatók meg a biológiával, ahogyan a nemi szerepekre való determináció sem igazolható a testi felépítés által: ha empirikusan, azaz a tapasztalat szintjén adott esetben beigazolódik közülük néhány, annak hátterében nem biológiai meghatározottság, hanem a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása, internalizálása áll. Eszerint tehát a társadalmi nem (gender) a társadalom által elvárt szereprepertoár. Ezt a szereprepertoárt a nevelődés során sajátítjuk el. (Jó példa erre az, amikor a kisgyermekekre születésük után nemük szerint rózsaszín vagy világoskék szalagocskákat kötnek, vagy amikor gyermekként a lányoknak babát, a fiúknak pedig játékkatonákat ajándékoznak, vagy a szülői, rokoni figyelmeztetések, melyek a lányokat kedvességre, a fiúkat határozott érdekérvényesítésre intik.) Ezek a jelenségek mind azt szolgálják, hogy a gyerekek beletanuljanak az életük végéig játszandó nemi szerepekbe, s világosan utalnak a nemi szerep tartalmára és egymáshoz való viszonyukra. Természetesen a társadalmi nemhez kapcsolódó szereprepertoár erőteljes különbözéseket mutat a különféle társadalmakban, valamint ugyanazon társadalmon belül is sokat változhat a gazdasági, történelmi vagy politikai folyamatok következtében.

Eddig tehát a Wikipédián fellelhető ismeretanyag. De a témáról szóló pro és kontra információk között elsősorban azért nehéz eligazodni, mert a gender mozgalom képviselői egyértelmű elhatárolódás helyett tagadják, hogy a mozgalom égisze alatt elkövetett túlkapások a gender elmélet talaján szökkentek szárba. Érvelésük visszatérő eleme: a gender elmélet nem (csak) erről szól.

Pedig túlkapások bőven vannak. 1998-ban a svéd kormány olyan iskolai reformot vezetett be, melyben amellett, hogy megtiltotta a nemi szerepek gyerekekre való erőltetését, államilag támogatott „nemsemleges” óvodákat hoztak létre, melyek segítségével a családok nemi identitás nélkül nevelhetik gyerekeiket, a gyerekeknek megtiltották a „fiús” és „lányos” játékok használatát, helyettük „semleges játékokat” hoztak forgalomba. Egy középiskolában „semleges nemű öltözőt” alakítottak ki, hogy akik nem érzik magukat fiúnak vagy lánynak, azok is tudjanak hol öltözni-vetkőzni. Majd átírták a svéd nyelvet: bevezették a „hen” megszólítást, ugyanis eddig a férfiakat a „han”, a nőket pedig „hon” szóval illették. Mostantól van viszont a semleges hen is, mert pechjükre a svéd nyelvben mindeddig nem szerepelt semleges nem.

Egy fitneszteremben egy nőnek öltözött férfi a női öltözőt kívánta használni, mire a bent lévő megrökönyödött hölgyvendég a recepción reklamált. Ajánlották neki, hogy várjon, míg elkészül a férfi, ha zavarja, de a nő fenntartotta a panaszát. Erre visszavonták a klubtagságát, mivel megsértette a fitneszterem „ítélkezésmentes övezet” szabályát. Azonban a hölgy nem az illető transzszexualitása miatt panaszkodott, hanem mivel azt észlelte, hogy egy férfi van a női öltözőben. Hivatalos közlés szerint a fitneszterem„elkötelezett egy nem-megszégyenítő környezet kialakításában, szíves fogadtatással minden vendég számára”. Azt nem kérdezték, hogy a női vendégek jól érzik-e magukat férfiakkal egy öltözőben. Nem beszélve arról, hogy ezek a férfiak akár egyszerű kukkolók is lehetnek. A hölgy viszont megkérdezte a többi női vendéget, akiket szintén sokkolt az eset, mire a szolgáltató megint csak a hölgyet vádolta a vendégek felzaklatásával.

A BRIT ORVOSI KAMARA útmutatója szerint a várandós nőket ne kismamáknak, hanem várandós embereknek vagy terhes személyeknek kellene nevezni, mivel a várandós anyák kifejezés sértő lehet a transznemű “férfiakra”, vagyis az olyan nőkre nézve, akik férfiként határozzák meg magukat. 

Sussex University Hallgatói Önkormányzata kiadott egy a „Nemek közötti esélyegyenlőségről szóló szabályzatot”, amely előírja, hogy “a Hallgatói Önkormányzat minden területén gender semleges nyelvet kell használni”. A szabályzat szerint továbbá, ha megismerkedünk valakivel, akire vonatkozóan még nem hallottuk meg, hogy milyen névmással beszélnek róla, semleges névmást kell használnunk.

Magyarországon 2009-ben vezették (volna) be a nemsemleges nevelést. A szakmai szervezeteket megkerülve a Bajnai kormány arra kötelezte az óvodákat, hogy módosítsák nevelési programjaikat és tudatosan kerüljék a gyermekeknél a nemi sztereotípiák erősítését. A kormányváltást követően az egyik első kormányzati intézkedés volt ennek a passzusnak az eltörlése.

Ha eltekintünk a fentiektől, és megelégszünk Dr. Kopp Mária nyilatkozatával, mely szerint "Nem lehet már letagadni, hogy mások az elvárások a nemekkel szemben. Ezen felül el kellene érni, hogy a férfiak elfogadják ezt az újfajta szerepet itthon is.", akkor is felmerül a kérdés, miért lett a szobatudományból, ami a nők és férfiak eltérő viselkedését, és annak okait tanulmányozza, gigantikus és agresszív emberkísérlet. Talán mégis van hasonlóság a gender tudomány és a marxizmus között, amennyiben mindkettő a "társadalmi igazságtalanságok" ellen jött létre, ideológiai muníciót szolgáltat egy politikai programhoz, amely (a bolsevik-mensevik logika mentén a kisebbséget többségnek állítva) a társadalom erőszakos megváltoztatására törekszik.

De miért probléma ez, mármint a biológiai nem és a társadalmi nem szétválasztása? Hiszen a társadalmi nem fogalma elég rugalmas ahhoz, hogy szétfeszítse a kétosztatú férfi-női nem fogalmát, és így teret biztosítson azok számára is, akik nem érzik jól magukat abban a nemi szerepben, amelyet a biológiai testük rájuk szabott. Az is igazoltnak látszik (és némelyek arra vetemednek, hogy ezt emberkísérletekkel igazolják is), hogy óvodás korig a gyermekek társadalmi neme még képlékeny, vagyis nevelhető. 

Egy példával szemléltetem a problémát. Ismerünk eseteket az úgynevezett farkasgyerekekről, akik valamilyen okból kifolyólag vadon, azaz mindenféle nyelvi inger nélkül nőttek fel, és az emberi társadalomba való visszavezetésük után sem tudtak megtanulni beszélni. Ám a mai "civilizált és etikai normákkal szabályozott" korunk előtt léteztek olyan pszicholingvisztikai kísérletek is, amelyek során a gyerekeket tudatosan zárták el többi embertársuktól. Az eredmény meggyőzően tragikus. Azok a szerencsétlenek, akik a szükséges életkorban nem kaptak emberi nevelést és emberi nyelvi környezetet, azok később sem tudtak beilleszkedni az emberi közösségbe, nem tanulták meg a nyelvet és az elvont fogalmi gondolkodást. Vagyis bár biológiailag emberek voltak, társadalmi szempontból állatok maradtak. A biológiai és társadalmi faj szétválasztásának eredménye.

Amennyiben a gyermekek fejlődésük korai szakaszában nem kapják meg a környezetüktől a szükséges visszacsatolásokat, amelyek segítik őket nemi identitásuk kifejlődésében és megerősítésében, akkor a társadalmi nemük nem fejlődik szinkronban a biológiai nemükkel.

Dr. Bagdy Emőke szerint "...természetellenes, hogy hagyjuk a gyerekre, hogy eldöntse, fiú-e vagy lány. Kijelentem, és felelősséget vállalok érte, hogy három-öt éves korunkban mi nem tudunk eldönteni semmit. Tízéves korunkig van önismereti zárlatunk, azt sem tudjuk, kik vagyunk. Az apa, az anya, a tanítók mondják meg, kik vagyunk, és azt a mintát vesszük fel, ezt építjük be az identitásunkba. Ezen felül három-öt éves korban történik meg az, amit a pszichológia identifikációnak nevez, önkéntelen azonosulás a saját nemünkhöz tartozó szülővel...".

Akinek a környezeti, nevelői hatásra szétválik a társadalmi nemük (viselkedésmódjuk) a biológia nemüktől, vagy nem alakul ki a társadalmi nemi identitásuk, azok számára bizony kényelmetlenné válhat a biológiai nemük. Ez a folyamat elvezethet egy társadalommérnökök által vizionált szép új világhoz, de csak személyes boldogtalanságok és tragédiák tömegén át.

Tehát van egyszer egy gender mozgalom, amely a társadalom kierőszakolt megváltoztatásán munkálkodik, mely a gender politikán keresztül nyer teret, és egy gender tudomány, amely a mozgalom terminológiáját használja, és amelynek kutatási eredményei részben muníciót szolgáltatnak a mozgalom számára. A gender tudomány képviselői miért tiltakoznak az ellen, hogy őket összemossák a mozgalommal és annak politikai túlkapásaival? Ugyanazt a nevet használják. Nem történik egyértelmű elhatárolódás a mozgalomtól, annak elveitől és célkitűzéseitől. Sőt a fentiek alapján szimbiotikus együttműködést láthatunk.

Személy szerint semmi kifogásom nincsen az ellen, hogy az egyetemeken egy interdiszciplináris kutatás keretében foglalkozzanak a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival, valamint mindazon társadalmi tényezővel, amelyekben a nők és a férfiak közötti társadalmi különbségek megmutatkoznak, kifejeződnek. Ám pusztán a gender szak elnevezés, és az ott használt gender terminológia egy csomó olyan elvet és eljárást legitimál, amit súlyosan kártékonynak, társadalom- és emberellenesnek találok. Ugyanaz a helyzet, mint ha a gazdasági és szociológiai jellegű kutatásokra egy marxista szakot, vagy a különböző rasszok biológiai és pszichológiai különbségeinek kutatására rasszista szakot indítanának.

Ha a tudományos kutatás elhatárolódna a gender mozgalomtól mind nevében, mind terminológiájában, akkor esetleg komolyan tudnám venni, hogy elfogulatlan és szakmai alapon folyó kutatásról van szó. 

Felhasznált linkek:

ttps://alfahir.hu/bagdy_emoke_oruletnek_tartja_hogy_egy_gyerek_dontse_el_milyen_nemu_akar_lenni

https://mno.hu/velemeny/elvisz-a-gender-isztambulba-1388790

http://hvg.hu/itthon/20180815_Kopp_Maria_Veszelyes_amikor_konzervativ_egyhazi_korokben_a_gender_ugyet_elitelendo_dolognak_tekintik

https://hu.wikipedia.org/wiki/Genderelm%C3%A9let

https://www.citizengo.org/hu/ed/165203-tamogatom-gender-szakok-megszuneset

https://www.nyest.hu/hirek/mauglik-a-valosagban-vadon-nott-farkasgyerekek

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK09164.pdf

https://jog.tk.mta.hu/uploads/files/Allam-%20es%20Jogtudomany/2014_4/2014-4-beliv-BALOGH.pdf

http://epa.oszk.hu/02400/02411/00009/pdf/EPA02411_gyermekneveles_2016_3_048-058.pdf

 

 

1 komment

Az interaktív politizálás hiánya

2018.04.06. 09:29 :: szekertabor

A jelen helyzetben valószínűsíthető, hogy Orbán Viktor és a FIDESZ sorozatban harmadszor is győzni fognak a választásokon. Mindezt azonban leginkább a következőknek köszönhetik:

  • Még nem felejtette el mindenki a megelőző időszakot, amit Gyurcsány Ferenc neve fémjelzett.
  • Az elmúlt 8 év gazdasági szempontból sikeres volt.
  • Az ellenzéki erők sem összefogásra, sem értelmes üzenetek megfogalmazására nem képesek.

Az általános elégedetlenség azonban nőttön nő, és ez akkor is igaz, ha leszámítjuk, hogy a kereskedelmi médiumok, és a sajtó részéről folyamatos zaklatásnak, lázításnak vagyunk kitéve. Ez az elégedetlenség pedig instabillá teszi az országot, ami senkinek sem érdeke.

Mi az emberek ingerültségének fő oka? Én azt hiszem, az, hogy az információáramlás egyirányúvá vált. A FIDESZ mindig gyenge volt kapcsolattartásban (nem mintha a többi sokkal jobb lenne). Csak akkor keresték az embereket, ha valamit kérni akartak tőlük (4 évente egyszer), a köztes időben pedig még a telefonszámukat is elvesztették. A legtöbb ember nem tudja feltenni a kérdéseit, nem tudja elmondani a problémáit, és arra sincsen lehetősége, hogy jobbító javaslatokkal éljen, mert egyszerűen nincsen kinek. Ehelyett telibe kapjuk a végletekig leegyszerűsített, lebutított kormányzati propagandát, ami mindenhonnan árad, hírműsorokból, reklámokból, plakátokról és fizetett telefonhívásokból. A nemzeti konzultációnak becézett közvélemény-kutatás  csak arra szolgál, hogy a kormány alibiként használja, amikor olyan intézkedést kíván végrehajtani, ami vagy idehaza, vagy az EU, ENSZ, Világbank, stb. esetében kicsapja a biztosítékot. A képviselőnket négy évente egyszer, ha látjuk, amikor arra buzdít, hogy szavazzunk megint rá. És ha valaki olyan vezető pozícióban van, hogy módjában áll szélesebb nyilvánosság előtt kritikus hangot megütni, a kormánypárt részéről azonnali ingerült és türelmetlen válaszreakcióban részesül, ami a közemberben azt az érzést erősíti, hogy megszólalni nem lehet, de nem is érdemes.

szociometria.jpgEz azt az érzést erősíti az emberekben, hogy a fejük felett döntenek róluk, és az ő véleményük nem számít. Lehet, hogy most jó irányba mennek a dolgok, de ha az állam valami ostobaságra készül, tehetetlenek vagyunk. Minimum tömegtüntetéseket kell ahhoz szervezni, hogy átlépjük a döntéshozók ingerküszöbét, de akkor sem meghallgatnak (érdemi intézkedés), hanem lecsitítanak (szájbetömés). Ettől válik az egész hazai politikánk frusztrált, artikulálatlan ordítozássá mindkét oldalon.

Mit lehetne tenni, hogy ne így legyen? Amit most leírok, az bármelyik pártra igaz lehet, amelyik tömegbázissal rendelkezik:

Ki kell dolgozni a személyes információáramlás formális csatornáit. Az egyéni képviselőket kötelezni kell arra, hogy a választókerületükben minden településen évente egy alkalommal személyes közmeghallgatást tartsanak. A tagság részére számon kért feladatul kell adni, hogy az ismert szimpatizánsokkal (akik valaha is bekerültek a címjegyzékbe) tartsák a kapcsolatot, beszélgessenek velük, szervezzenek 5-10 fős teadélutánokat, ahol meghallgatják őket. Vagyis a jó hangulatú beszélgetések során felmerülő kérdéseket megbeszélik, a jó ötleteket, javaslatokat, meg nem válaszolt kérdéseket felsőbb szintre továbbítják. Felsőbb szinten ezeket feldolgozzák, összesítik, ha tudják, megválaszolják, ha nem, még feljebb továbbítják. Meg kell oldani, hogy egy kérdés se maradjon megválaszolatlan, egy javaslat se akadjon el inkompetens embernél, ha szükséges, a miniszterelnökig (pártelnökig) jusson el, ami az ő kompetenciájába tartozik. A válaszokat pedig ugyanazon csatornán keresztül juttassák el azokhoz, akiktől elindult.

Ennek kettős haszna lenne az adott párt szempontjából. A tagság állandó feladattal lenne ellátva a ciklusban, mindenki értékes munkát végezhetne. A szimpatizánsok végig látótérben maradnának, könnyebb lenne mozgósítani, mindenkiről tudni lehetne, hogy mire alkalmas és mire hajlandó a párt érdekében (szavazatszámlálás, agitáció, stb.). A problémák még azelőtt tudatosulnának a párt vezetésében, mielőtt kezelhetetlenné válnának. És a rengeteg, ma még kihasználatlan szellemi tőke sokkal nagyobb részét lehetne hasznosítani, ahelyett, hogy mindenre néhány túlterhelt szakértőnek kelljen megoldást találnia. Végső soron pedig a bizalom és összetartás érzése megerősödne a pártvezetés, és a szavazók között.

16 évvel ezelőtt a polgári körök létrehozták a lánc legalsó tagját. Ha a FIDESZ idővel nem hagyja magára ezeket, hanem kiépíti a bizalmi kétirányú interaktív politizálás csatornáit, most lenne mire támaszkodnia. Ehelyett ma két dologra építhet, múltbeli eredményeire és ellenfelei kisszerűségére. Ez ma még biztos talajnak látszik. De mi lesz, ha egyszer komoly kihívóra akad?

7 komment

Címkék: politika közélet választás társadalom

Gender-semleges locsolóversek

2018.04.01. 21:20 :: szekertabor

Ez a világ liberális,
Fiú is vagy meg leány is.
Téged ezért nem okollak,
Inkább gyorsan meglocsollak. 
(B. K. 2018.)

 tojat.jpg

Hogy te fiú vagy lány lennél,
Majd, ha megnősz, eldöntöd,
Addig is, hogy kitaláljad,
Egy kis kölnit rádöntök.

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét gender locsolás

Sorkatonai szolgálat vagy közhasznú szolgáltatás

2018.03.26. 13:49 :: szekertabor

veradas.jpgMindig nagyon imponált nekem, hogy Svájcban a sorkatonai szolgálat abból áll, hogy a sorkötelesek évente néhány hétre bevonulnak, és egyébként élik a rendes életüket. Így a katonai ismereteiket évről évre felfrissítik, és háborús helyzet esetén lényegében az egész ország mozgósítható. Közben az életük sem zökken ki a rendes kerékvágásból, tovább folytathatják a munkájukat, tanulmányaikat, családi életüket, hiszen évente néhány hét alig több, mint egy hosszabb szabadság.

Milyen hasznos lenne, ha ezt nálunk is bevezetnék. Csak éppen nem a sorköteleseknél, hanem 18 éves kor felett és 60 éves kor alatt mindenkinél, korra, nemre való tekintet nélkül. Évente 1 hétre mindenki bevonulna valamelyik laktanyába. Persze nem ugyanazon a héten, hanem váltásban. És nem a katonai szolgálatról szólna ez az időszak, bár némi honvédelmi alapismeret, lövészet, stb. éppen beleférnének, hanem a következőkről:

  • Elsősegély nyújtás. Tudom, hogy mindenki tanulta, és hogy a jogsihoz vizsgázni is kellett belőle, de ez olyan tudás, ami néhány év alatt elkopik, és mivel kevesen gyakorolják, a többség teljesen tanácstalan, ha egy balesetnél elsősegélyben kell részesíteni valakit. Megkockáztatom, hogy sokkal kevesebb haláleset történne, ha mindenki évente gyakorlatban is átismételné, hogy mi a teendő baleset vagy szívroham esetén.
  • Általános egészségügyi kivizsgálás. Tüdőszűrés, vérvizsgálat, vérnyomás vizsgálat, rákszűrés, fogászati vizsgálat stb. Ezt ilyen centralizált módszerrel a leggazdaságosabb elvégezni. És mivel kötelező lenne bevonulni, évente egyszer mindenkire sor kerülne. Mekkora lépés lenne ez is a lakosság általános egészségi állapotát tekintve.
  • Gyermekgondozási ismeretek. Minden felnőttnek értenie kell az alapvető gondozási feladatokhoz. Ebbe a csecsemő fürdetésétől a tízórai elkészítéséig, gyermekdaloktól az alapvető nevelési ismeretekig minden beletartozik. Rettenetesen rosszul állunk ezen a téren, és itt is szükség lenne az ismeretek elsajátítására, rendszeres felelevenítésére, gyakorlásra.
  • Beteg- és idősgondozás (lásd mint fent).
  • Katasztrófa-védelmi képzés és gyakorlat (ha neadjisten szükség lenne rá). Egy árvízi védekezéshez rögtön bevethető lenne a magabíró népesség 2%-a. 

Ami miatt ezt sorkatonai szolgálat keretében képzelem el, az egyfelől az engedelmesség begyakorlása (ami jelenleg a családban és munkahelyen sokkal esetlegesebben, és több lelki sérülés árán történik, mint a seregben). Másfelől a kötelező jelleg miatt, hogy ne úgy tekintsenek rá, mint a fakultatív szakköri programokra, ha van kedvem, elmegyek rá. Persze amíg a feltételek nem adottak hozzá, addig kisgyermekes anyák és nagybetegek felmentést kapnának az aktuális év  szolgálata alól. De az általános szabály nem tenné lehetővé a szolgálat alóli kibújást.

Egyszóval, sorkatonai szolgálatot mindenkinek! 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország háború megmondás pedagógia sorkatonaság

A sajtószabadság hazájában pedig

2016.11.11. 13:03 :: szekertabor

Azt írja Hartland a legújabb posztjában: "a demokratáknak továbbra is megvannak a pozícióik abban a gazdasági-, társadalmi-, kulturális-, szórakoztatóipari- és médiaelitben, amely most is majdnem egységesen sorakozott föl Clinton mögé, Trump ellen". Magyarországra mindenképpen az szűrődik le, hogy a teljes USA véleményformáló- és médiaértelmiség vállvetve köpködi az új elnököt és gyászolja Clintonnét.

Szívesen olvasnék alapos statisztikát arról, hogy az elmúlt egy évben a hírműsorok és hírportálok hány százalékában jelent meg Trump pozitív kontextusban, és hány százalékban negatívban. Elsősorban persze a "kiegyensúlyozott" fősodratú médiában, de az is érdekel, hogy a celebek által uralt bulvármédia milyen módon befolyásolta az amerikai közvéleményt. Másképpen fogalmazva, jó lenne látni egy szakszerű elemzést arról, hogy a sajtószabadság honában mennyi esély mutatkozik arra, hogy valaki a hírlapokból és hírműsorokból kiegyensúlyozott és valósághű képet nyerhessen. 

Sokan próbálnak választ adni arra, hogy egy - a véleményformálók által - ennyire elutasított ember hogyan tudta maga mögé állítani a választók többségét az államok többségében. Az én elméletem szerint (is) protest szavazatok döntötték el a választások eredményét, de ezeket a szavazatokat a mainstream véleményformáló értelmiség ellen adták le. Az USA-ban (ahogyan az EU-ban is) a fősodratú médiában felépült a valóságnak egy eltorzított, kifacsarodott mása, ahol a lényeges problémák helyett álproblémák kapják az elsőbbséget, és a logikus értékhierarchia összezavart értéksorrenddé válik. Mert minek nevezhetjük azt, ahol az élet védelmét megelőzi az önrendelkezés szabadsága (eutanázia, abortusz), vagy a bűnelkövetők jogai. Vagy ahol a házasság fogalmát megpróbálják hozzáigazítani divatos gender elméletekhez. Vagy ahol az egészségnél fontosabb a drogfogyasztás joga. Ráadásul ez az elit nem csak megalkotta a torz valóságképet, hanem el is hitte, hogy ez a valóság, és mindenkit megpróbált kirekeszteni, kigúnyolni és elszigetelni, aki ezt nem fogadta el. 

Na ebből lett szerintem elege a mindenféle dehonesztáló jelzővel illetett többségnek a legtöbb államban, amelyek nem részesülhettek olyan mértékben az alternatív valóság előnyeiből, mint a tengerparti metropoliszok államai. Az üzenet nem Clintonnénak, még csak nem is a pártjának szól, hanem az őket futtató királycsináló értelmiségnek. Az üzenet pedig kb. így szól: NEM VAGYUNK HAJLANDÓAK BEVEZETNI A TRANSZNEMŰ SZEMÉLYES NÉVMÁSOK HASZNÁLATÁT! VAN ENNÉL NAGYOBB BAJUNK IS! ARRA SZAVAZUNK, AKI HAJLANDÓ OLYAN NYELVEN BESZÉLNI, AMIT MEGÉRTÜNK.

Ezt a cikket például nem értjük, és a Google fordítótól sem lett értelmesebb. Hogyan kerülhetett az Index címoldalára?

Szólj hozzá!

Címkék: politika választás társadalom sajtószabadság szabadságjog USA

Az individualizmus veresége

2016.09.30. 16:39 :: szekertabor

A bevándorlási válság kapcsán egyre többször kérik számon az európai polgárokon és politikusokon a humanista gondolkodást, amit az EU íratlan értékrendjeként tálalnak. E megfoghatatlan értékrendre hivatkoznak azok, akik bírálják a bevándorlást megállítani igyekvőket.

A gondolatmenet a következő:
A bevándorlókat be kell fogadnunk, mert nehéz körülmények elől menekülnek.
A bevándorlóknak joguk van megtartani a saját világnézetüket és kultúrájukat.
Vagyis nem várhatjuk el, és nem erőltethetjük rájuk a keresztény vallást és a humanista értékrendet.

Az alapvető különbség a kereszténység és az európai humanizmus között e szempontból nem a természetfölöttibe vetett hit, hanem az, hogy a kereszténység térítő vallás, a humanizmus pedig nem. Ezért a kereszténység offenzív, a humanizmus pedig defenzív. Nem járnak humanista térítők az elmaradott földrészekre, hogy a leprásokat ápolják és a hitet terjesszék, ezt a feladatot meghagyják a hollywoodi filmeknek és a médiának. Mi több, arra is képtelen, hogy az ideáramló tömegeket megtérítse, amennyiben azok erős, offenzív kulturális, vallási gyökerekkel rendelkeznek. Már az is vita témája, hogy egyáltalán feladata-e a humanista kultúrának asszimilálni azokat, akik ezt nem óhajtják átvenni.

A kereszténység ezzel szemben nem defenzív, nem visszahúzódó vallás. Harcos és küzdő vallás. Legalább annak kellene lennie. Jézus nem azzal küldte szét a követőit, hogy menjetek, és hunyászkodjatok meg, amíg el nem vágják a torkotokat... Hanem azzal, hogy menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet, és hirdessétek az örömhírt, még ha vértanúk lesztek is! 

Az európai humanizmus individualista. Nem a közösség érdekeit nézi, hanem az egyénét. Azért kellene befogadnunk a bevándorlót, mert már annyit szenvedett. Az érvelés mögött az egyéni sorsok tragikuma áll, mint példa. Cuki kisgyerek, síró asszony, minden elvesztett élet pótolhatatlan, stb. A bevándorlók többsége tudja, hogy ez ostobaság. Az erő, ami idáig hajtja őket, a tömeg ereje. Együtt kelnek át a háborgó tengeren, és az elpusztult ezrek áldozata segíti célba a túlélő ezreket. A népvándorlás nem egyéni akciók sokasága, már rég nem az. Hanem agresszív terjeszkedés. A család előre küldi a legerősebbet, akinek esélye van, hogy élve eljusson a meghódítandó földrészre. Ha odavész, a családjáért teszi. Ha eléri a célt, a családját támogatja a segélyekből. Ha munkát kap, a családját is magához veszi.

A kollektív családi, törzsi nemzeti érdek offenzív ereje áll itt szemben az individualista humanizmus defenzív gyengeségével. A humanista Európa csak abban reménykedhet, hogy a kínált aprócska részesedés a jólétből és biztonságból az ideérkező kollektív tömegeket szétmorzsolja önző egyénekké, akik azonosulnak az itteni értékrenddel. Ez részben meg is történik. De tehetetlen a kollektivista kultúra megtartó erejével szemben, ami terjeszkedik és hódít. Senki nem hajlandó az életét áldozni csak hogy neki magának jobb legyen. De aki önmagát az egész részének tekinti, az képes feláldozni önmagát az egészért.

Ezért az individualizmus kultúrája ami rákként élősködik az emberiség gazdatestén, csak addig életképes, amíg az önzés és az életösztön megfelelő önvédelmi reflexekkel képes kívül tartani a vírusként terjedő kollektivista csoportokat. Ha ezeket beengedi a határain, nincsen elég ereje legyőzni.

A kereszténység másként működik. Rengeteg üldözésen ment keresztül, és mindig képes volt befogadni, és részben megtéríteni, asszimilálni a rá támadókat. Bár a személyes hitet fontosnak tartja, mégis közösségcentrikus, és ebből is erőt merít.

Tehát Európa válaszút előtt áll: a kereszténységet választja, vagy az individualista humanizmussal együtt elbukik. Vagy ahogy Robert Schuman mondta: Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: politika vallás társadalom megmondás Európa

Köln és Brüsszel: pofon a gender elméletnek

2016.01.08. 16:02 :: szekertabor

Nem is olyan régen írtam egy kis eszmefuttatást a nők elleni erőszakról. Azóta történt egy kis kultúrák közötti összeütközés a művelt nyugaton, ami új megoldásokra sarkallta a szabadelvű ötletgyárosokat.

Miután az óévbúcsúztatás majd minden nagyobb városban a nők bevándorlók általi csoportos molesztálásával, kirablásával megerőszakolásával végződött, előbb Norvégiában, majd Belgiumban kitalálták, hogy tanfolyamot indítanak a nők tiszteletéről és a nőkkel való helyes viselkedésről a migránsok számára.

Mit szólnak ehhez a feministák, a gender elmélet élharcosai? Hiszen ez színtiszta szexizmus! Az oktatják a migránsoknak, hogy biológiai nemük alapján hogyan viselkedjenek a nőkkel? Micsoda középkori mentalitás már ez?

Egyáltalán miért kellene másként bánni a nőkkel, mint a férfiakkal? Nincsen nő és nincsen férfi, csak az van, akivé neveljük őket, szól a dogma. Vagy ez csak porhintés lenne? 

Persze megtaníthatnánk a bevándorlóknak, hogy a férfiak és nők között nincsen különbség, és ugyanazt a tiszteletet kell tanúsítanunk a nők iránt, mint a férfiak iránt. De azért ebben van egy kis nehézség. Ha ugyanis a bevándorló nem tesz különbséget nő és férfi között, akkor nem tud elkövetni nők elleni erőszakot sem. Csak sima erőszakot. Ha viszont ő maga, mint magát férfiként definiáló személy egy gesztust (pl. egy buliban átkarolják a vállát) nem tart molesztálásnak, akkor a másik embernél sem fogja molesztálásnak tartani attól függetlenül, hogy az a másik ember minek tartja magát, férfinak vagy nőnek.

De van persze egy másik probléma is. Nevezetesen az, hogy milyen alapon különböztetjük meg a bevándorlókat a többiektől, elvárva tőlük, hogy egy alapjában véve megalázó tanfolyamon tanulják meg a fentiekben már elavultnak és szexistának minősített viselkedést. Miért nem követeljük meg ugyanezt a pl. turistáktól? Nem sért ez alapvető emberi jogokat? Vagy pusztán pénzkérdés, hogy ha egy dubaji mágnás ideröpül egy kicsit szórakozni az európai lányokkal, az rendben van, mert telik rá, az afgán migráns meg tanulja meg a nők iránti tiszteletet, mert csóró nyomorult?

Várjuk tehát a feminista és etnikai jogvédő szervezetek tiltakozó felvonulásait  amelyben minden oldalról elítélik ezt a komolytalan ilemtan oktatást. Vagy őket sem lehet komolyan venni. De ezt már régen tudjuk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: agresszió társadalom bevándorlók egyenjogúság szabadságjog nemi szerepek

A BKK feneke alatt

2015.11.16. 16:32 :: szekertabor

berlet.jpgIgazán nem akarok okoskodni, de a BKK legutóbbi (átmeneti) fejlesztése, mely szerint áttértek az egységes papírra nyomtatott hőpapíros jegy- és bérletnyomtatásra, több bosszúságot okozott az utasoknak, mint amennyibe az egész átállás került. A lejárati idő előtt elhalványuló, vagy eleve hibásan nyomtatott bérletek és felhasználhatatlan jegytömbök, pénzelnyelő automaták, problémahárító jegypénztárak és ellenőrök, rabosított utasok, stb. 

Persze örülnünk kellene, hogy egységes informatikai rendszerre tértek át, de valami olyan XX. századi mentalitással tették, hogy az ember a fejét fogja.

Mert miről is van szó? Hogy majd egyszer az ellenőrök nem szemmel verik a nyomorult bérletünket, hanem előveszik a kis okostelefonjukat, pittyentenek vele a QR kódra, (amiről nekem mindig egy trágár kifejezés jut az eszembe), és a gép majd megtudja a központból, hogy a bérlet jó-e, nem hamisították, érvényes, stb.

De akkor meg minek a nyomtatott bérlet, könyörgöm? Főleg ilyen ócska papírra ócska nyomtatóval rápörkölt tartalommal? Nem az lett volna az ésszerű megoldás, hogy kiváltom a személyre szóló plasztikkártyát chippel és levakarhatatlan QR kóddal, és arra töltöm fel a havi bérletemet vagy a jegytömböt? Vagy mondok még jobbat, bármilyen fényképes igazolványra lehessen bérletet vagy jegyet vásárolni, még az a BKK plasztikigazolvány sem kell. Most is a személyimet használom bérletigazolvány helyett!

És amíg elkészül a digitális Kánaán, amíg az egybites ellenőrök vízjelet és hologrammot keresgélnek a bérletszelvényen, simán kihúzhattuk volna a hagyományos automatákkal, és előre nyomtatott jegyekkel és bérletekkel. Azokról legalább nem tűnt el a rányomtatott érvényességi idő, mint a tündérek aranya.

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés informatika bkk

Asszonyverés

2015.10.07. 12:53 :: szekertabor

Először is leszögezném, elfogadhatatlannak tartom, ha valaki rendszeresen vagy súlyosan bántalmazza a hozzátartozóit. Ez nem csak jellemhiba, nemcsak bűn, hanem a hatályos jog szerint is bűncselekmény. Sem férfi sem nő részéről nem tolerálható.
Másodszor: a nők és gyengék bántalmazása az erősebb férfiak részéről lovagiatlan magatartás, és közmegvetést vált ki.

Az alapok lerakása után viszont felmerül néhány kérdés:

- Az a tiltás, amivel a modern társadalom az erőszakot körülveszi, egyértelműen a férfiakat sújtja. A férfias viselkedésnek ugyanis a legutóbbi időkig szerves része volt a fizikai agresszió, amire egyébként a közösség támaszkodott. Az erős férfi védi meg a hordát, hódít meg új élettereket, vadássza le a prédát, cserében gondoskodhat az utódnemzésről. Ma ebből annyi maradt, hogy az edzőtermekben öncélúan felfújt izomzatú hímek kapják meg a műtőasztalokon öncélúan felfújt mellű plázanőstényeket, de az egyik nem üthet, a másik nem szoptathat. A természetes ösztönök ilyen radikális letörése, a nemi szerepek radikális megváltoztatása vagy eltörlése a családokat is instabillá tette és a pszichét is rombolja, többek között ezért is látunk magunk körül annyi sérült személyiséget.
- Az alapjáraton alárendelt szerep, ami a modern társadalom családjaiban a férfiaknak kijut, sok esetben társul megalázó és provokáló helyzetekkel, amikor a nő mások előtt is demonstrálja a családon belüli egyeduralmát, és meghazudtolja, hitelteleníti a férfit. Ez egyébként független a férfi és a nő társadalmi státuszától, keresetétől, egyszerűen abból a külső körülményből adódik, hogy a kétgenerációs családokban a gyermekek nevelése, és ebből adódóan a háztartás nagyobbrészt a nőkre hárul, így ők vannak a családon belül döntéshozatali előnyben. A provokáció kiváltotta erőszak megítélése a provokáció mértékétől is függ. 
- Néhány öntudatos nő azt írja, ő nem tűrné, hogy a férje megüsse, az első alkalom után elválna tőle. Hát én nem tudom, az én értékrendemben van egy olyan fogalom, hogy házastársi hűség, és én a hűtlenséget jobban elítélem, mint az erőszakosságot. Nem is beszélve arról, hogy nemegyszer a hűtlenkedés váltja ki a férfiakból a biológiailag mélyen kódolt agressziót.
- Thomas Gordonnal ellentétben én nem látom igazoltnak azt a tézist, miszerint MINDEN konfliktus megoldható megbeszéléses, tárgyalásos úton. Állításom szerint létezik olyan helyzet, amiben a konfliktus jellege vagy a résztvevők tudatállapota miatt a fizikai megoldás az egyetlen célravezető megoldás. Nem pusztán azért, mert esetenként nem lehet másképpen kizökkenteni a másikat abból az ön- és közveszélyes viselkedésből, amit produkál, hanem azért is, mert előfordulhat, hogy az illető későbbi bűntudata, ami majd a kapcsolat helyreállítását akadályozza, csak ilyen módon oldható fel. Hallottam már olyat, hogy a feleség, miután becsípett, és társaságban a legérzékenyebb pontján megalázta a férjét, kijózanodva maga kérte, hogy a férje (aki egyébként soha egy ujjal sem bántotta) pofozza fel.

Ha ragaszkodunk a tradicionális lovagi kódexben foglaltakhoz, miszerint egy férfi nem emelhet kezet egy hölgyre, akkor nem dobhatjuk ki a kódex többi részét sem, ami szabályozta a férfiak és nők viselkedését a középkorban. Aki pedig az emancipáció jegyében megengedi a nőknek a közönséges és kihívó viselkedést, az a férfiaktól sem várhat mást, mint durva és közönséges bánásmódot.

 

 

1 komment

Címkék: család agresszió társadalom egyenjogúság nemi szerepek

A galambok etetése tilos

2015.09.07. 13:36 :: szekertabor

Ezt a feliratot teszik ki azokon a köztereken, ahol nem szeretnék, ha a galambok ellepnék a járdát, az épületeket és a szobrokat. Szeretjük a galambokat, ahogy szabadon repkednek az égen, de nem szeretjük, ha falkába verődve elveszik előlünk a teret. Ha mindent összepiszkítanak, amit mi tisztán szeretnénk tartani. Ha a saját betegségeiket átragasztják az emberekre. Nem irtjuk ki őket, nem patkányok, de a városban nem szeretjük a jelenlétüket.

Vannak, akik ezzel szemben szívesen etetik a galambokat, általában idős nénik, akik szeretetüket nem tudják másképpen kiélni, csak a madarak felé, és kellemes érzéssel tölti el őket, hogy adhatnak, és van, aki elfogadja. A galambetető nénik és az etetést tiltó hatóságok között állandó az ideológiai harc. Az etetés ugyanis odaszoktatja a galambokat a városba, ahol a jelenlétük éppen nem kívánatos. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakemberei mesélik : idős hölgyek azzal tartják fel őket a hivatalukban, hogy aggódnak a szegény galambok miatt, mert sápadtnak tűnnek a nagy légszennyezettség miatt.

Hasonló ideológiai harc dúl ma közöttünk a bevándorlók kapcsán. Az egyik álláspont szerint az állam felelős értük, és gondoskodnia kell róluk. A másik szerint semmi keresnivalójuk közöttünk, és meg kell tőlük szabadulnunk. Az egyik azért ostorozza a kormányt, mert az ideszököttek "embertelen körülmények" között élnek, a másik azért, mert még mindig itt vannak.

A kormány kommunikációja korántsem hibátlan. Rámutat, hogy méltánytalan elvárás, hogy egyik napról a másikra ekkora embertömegről gondoskodjon, de nem beszél arról, hogy már akkor embertelen körülmények uralkodtak a menekülttáborokban, amikor évente még csak pár tucat regisztrált menekültről kellett gondoskodni. Bár a rendőrség magatartása a bevándorlók kapcsán példás, de a tájékoztatás minősége kritikán aluli. Tájékoztatás nélkül a bizonytalanság, és vele a nyugtalanság is erősödik, ez pedig senkinek sem tesz jót.

Ideje hát, hogy tisztázzunk néhány dolgot a bevándorlók kapcsán, elsősorban a felelősség és a feladatok ügyében.

  • Ezeket az embereket valakik tönkre tették. Az országukat leigázták, a természeti erőforrásaikat elrabolták, korrupt diktátorokat ültettek a nyakukra, és terroristákat képeztek ki, hogy ne lehessen béke a földjükön.
  • Ezeket az embereket valakik elüldözték. Családjukat és őket fenyegették, bántalmazták, megkínozták vagy megölték. Vallási okból, nemzetiségi okból, törzsi viszályok miatt vagy politikai okból.
  • Ezeket az embereket valakik megtévesztették. Azt üzenték nekik, hogy ne elégedjenek meg a krízisországból való kijutásukkal, a határ menti menekülttáborokkal, hogy az európai jóléti államok majd befogadják őket, új hazát biztosítanak számukra, és elfogadható életszínvonalat biztosítanak nekik. És hogy Magyarországon keresztül bárhová eljuthatnak, ha elég sokan vannak és elég kitartóak.
  • Ezeket az embereket valakik kihasználták. Dollármilliárdokat kértek el tőlük különböző bűncselekmények (elsősorban embercsempészet) végrehajtásáért cserébe, ezzel őket is bevonva a szervezett bűnözés iparágába. Egyeseket rabszolgamunkára köteleztek, amíg a bűnszervezeteknek le nem dolgozzák a kapott szolgáltatások árát.
  • Ezek az emberek szerencsétlenek. Segítségre szorulnak.

Kérdés, hogy Magyarország segít-e azzal, ha részt vesz a fenti bűnök elkövetésében. Ha szóval és tettel megerősíti azt a hazug üzenetet, hogy Európa szívesen látja az általa is tönkretett világ szerencsétlenjeit. Ha szemet huny a bűncselekmények felett, amelyek révén ezek az emberek idekerültek. Ha enged az erőszaknak.

Az erőszaknak, ami Magyarországot a felelősök irányából éri. A volt gyarmattartók irányából, a gátlástalan kizsákmányolók irányából, a háborús agresszorok irányából, a világ orgazdája (Svájc) irányából. Akik méltánytalan módon elvárják Magyarországtól, hogy ismét védje meg a jólétüket a népvándorlástól, és egyben viselje a felelősséget is mindezért.

A magyar kormányt nem erre hatalmaztuk fel. Arra hatalmaztuk fel, hogy teremtsen az állampolgárai számára létbiztonságot, jogbiztonságot és jólétet. NEM idegen államok polgárai számára, hanem nekünk. Ha ehhez átmeneti áldozatot kell hozni, akkor annak árán, de mindenkor a MI érdekünkben. A magyar kormánynak nem feladata, hogy azokról gondoskodjon, akiket senki nem hívott, és akik betörtek hozzánk. A magyar kormánynak nem feladata emberségesnek lenni a rá nem bízottakkal.

Ugyanígy az EU hivatalnokainak sem. Az a MI feladatunk. Az egyes embereké.

A magyarok rendkívül szolidárisak a rászorulókkal. Vízben, élelmiszerben, takaróban és ruhában, hatalmas értékű adományban részesítettük eddig a hívatlan szerencsétleneket. Egyénileg és civil szervezeteken keresztül. Mert sajnáljuk őket. Ennek semmi köze a vendégszeretethez. Nem vendégek, hanem kényszerű betörők. Azt szeretnénk, ha otthon rendeződnének a dolgaik, és hazamennének.

A két dolog nem mond ellent egymásnak. Aki enni ad az éhezőnek, vizet a szomjazónak, ruhát a nincstelennek, az nem azt várja a kormányától, hogy ugyanezt tegye nagyban, hanem hogy őróla gondoskodjon, hogy ne kerülhessen hasonló helyzetbe. Márpedig ha Európában sokáig folytatódik a jelenlegi szemforgató hazárdjáték a bevándorlókkal, akkor mi is egykettőre menekülni kényszerülünk.

Szólj hozzá!

Ne vedd észre!

2015.08.13. 12:09 :: szekertabor

A kisebbségek sokszor hátrányos megkülönböztetésként élik meg azt, ha az átlagemberek megjegyzést tesznek különbözőségükre. Legyenek bár vallási, nemzetiségi, rasszbeli, testi hibás vagy sajátos nemi identitással rendelkező kisebbség tagjai, vagy csak egy sajátos szubkultúrához tartozzanak, mint a punkok vagy a Fradi-drukkerek, a saját közösségükön kívül zavarja őket, ha bíráló megjegyzéssel illetik, vagy akár csak észreveszik az emberek a másságukat. 

Bennünk is van egyfajta szemérmes félrenézési hajlam, ha az átlagostól elütő embert látunk. A kisgyerekre, aki hangosan rácsodálkozik a mellette elhaladóra: "Anyu, a néninek miért nincsen keze?" vagy "miért van akkora lyuk a bácsi fülén?", riadtan szoktak rászólni: "Pszt!, Ne vedd észre! Ez illetlenség!".

Ilyenkor azért érdemes kettéválasztani a dolgot. Ugyanis vannak tőlem független jelei a kisebbségi mivoltomnak, és olyanok is, amik csak rajtam múlnak. Ha néger vagyok, tolószékben vagy mankóval közlekedek, nagyothallok vagy anyagi helyzetemből adódóan rongyos ruhában járok, okkal eshet rosszul, ha erre mások felhívják a figyelmet, vagy rosszindulatú megjegyzéssel élnek. 

Viszont ha egy szubkultúrához való tartozásomnak külső jelét adom, látványosan közszemlére teszem lila kakastaréj frizurámat, dávid-csillagos pólómat, rovásírásos tarsolylemezemet, azonos nemű partneremmel szivárványszínű sálban smárolok a metrón, vagy hangosan dicsőítem a nekem szimpatikus politikust, esetleg sajátos viseletben járkálok az utcán, akkor méltánytalan elvárás, hogy a többiek ne vegyék észre azt, amire magam hívom fel a figyelmet.

Olyan ez, mint az egyenruha. Hogy nézne már ki, ha a rendőrök hátrányos megkülönböztetésnek vennék azt, hogy aki rájuk néz, az nem egy EMBERT lát bennük, egyet közülünk, hanem egy RENDŐRT, akitől megszeppenünk, vagy rendőrviccekre asszociálunk, vagy azok a sztereotípiák jutnak eszünkbe, amelyek segítenek bennünket a rendőrökkel való együttélésben. A formaruha arra való, hogy felhívja a figyelmet és az adott csoporthoz tartozókat elhatárolja a nem közéjük tartozóktól (egyben erősítve a csoporttudatot).

Miféle elvárás az, hogy ha valaki egy melegfelvonuláson vesz részt, arról ne az jusson a kívülállók eszébe, hogy homokos. Hogy aki agyonpiercingelve, láncdzsekiben és szöges övvel, kakastaréjjal mászkál, arról ne az jusson a többség eszébe, hogy punk. Aki pedig fekete palástban és fehér körgallérban jelenik meg, arról az, hogy Batman lelkész vagy bíró.

Ez nem homofóbia, nem antiszemitizmus, nem rasszizmus. Akkor sem, ha az adott szubkultúrát megjelölő szavaknak bizonyos körökben kellemetlen mellékzöngéjük van. A többségtől méltánytalan elvárni, hogy a feltűnő ízlésbeli, viselkedésbeli különbségeket ne bírálja, pláne hogy észre se vegye. Az a rasszizmus, ha valaki képtelen az egyedi kapcsolataiban elszakadni a más rasszról alkotott előítéleteitől. Az a homofóbia, ha valaki képtelen az egyedi kapcsolataiban elszakadni a homoszexualitás felett érzett viszolygástól.

A multikulturalizmus eszméje azért nehezíti meg a dolgunkat, mert megszünteti, és tagadja a közös nevező, közös értékrend létét és létjogosultságát, vagyis a mihez való asszimiláció lehetőségét, miközben nem biztosít teret a különböző kultúrák békés egymás mellett éléséhez. A multikulturalizmus ugyanis elsősorban városi jelenség, miközben a városok zsúfoltságában a leginkább elviselhetetlen a másság. Figyeljük meg, hogy egy buszon mennyivel nehezebb tolerálni, ha valaki hangoskodik vagy piszkos, mint vidéken, ahol kellő távolságot tudunk tartani egymástól. 

A társadalmi beilleszkedés első és elvárható foka tehát az, hogy sajátos identitásunkat olyan módon vállaljuk fel, hogy azzal ne provokáljuk a többieket. Aki pedig élvezi, ha másokat provokálhat, az viselje is el a kapott reakciókat.

15 komment

Címkék: jog társadalom megmondás szabadságjog

Vidám Vásárnap

2015.07.23. 14:54 :: szekertabor

A boldogtalan 80-as évek második felében a fellazuló szabályozásnak köszönhetően néhány maszek kiskereskedés bevezette a hétvégi és éjszakai nyitva tartást, mivel ezekben az időszakokban sokkal nagyobb árréssel tudták értékesíteni a portékájukat. Azt megelőzően csak a Blaha Lujza tér sarkán álló Csemege üzletben lehetett éjjel-nappal vásárolni, ezért a köznyelv is így nevezte: sokáig az Éjjel-Nappalban vásárolni egyet jelentett ezzel az üzlettel.

Az élelmes kisboltok hamar követőkre találtak, a 90-es évekre már szinte minden kisbolt átállt éjjel-nappali üzemmódra. Ezzel egyidejűleg a nagyobb üzletláncok is rájöttek, hogy nem maradhatnak le a versenyben, ezért egyre későbbi időpontokra kitolták a nyitvatartási idejüket. Erre aztán a gombamód szaporodó hiper- és szupermarketek is bevezették a késő esti és vasárnapi üzemet, hiszen ekkorra már lehetőségből kényszerré vált a dolog; a vásárlók hamar megszokták az újfajta szabadságot, ami szükségtelenné tette, hogy a bevásárlásnál akár csak egy nappal is előre kelljen gondolkodni. Így az üzletek már akkor is kénytelenek voltak nyitva tartani vasárnap, ha ez semmilyen üzleti előnnyel nem járt, az ellenkezője viszont annál több hátránnyal.

A vásárlási szokásaink a 90-es évek második felére teljesen ráálltak a vasárnapi vásárlásra, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy nem baj, ha a szombati nagybevásárlásból kifelejtettünk valamit, mert majd vasárnap elszaladunk érte. Így az állandó szolgáltatási kötelezettségel járó szakmák mellé bekerült a kereskedelem is.

De a hétvégi munka tilalma - részben a vasárnap is nyitva tartó üzletek miatt - rendkívüli módon fellazult az élet más területein is. Ma már kevés olyan munkáltatót találunk, aki a profit kedvéért ne rendelné be a dolgozóit vasárnapi munkára szemrebbenés nélkül.

 A boltok vasárnapi zárva tartását előíró rendelet azt a felborult rendet igyekezett visszaállítani, amelyben a heti pihenőnap a pihenést szolgálja, és csak azok esetében engedélyezett a munkavégzés, akik vagy mások pihenéséhez járulnak hozzá (tömegközlekedés, kulturális létesítmények, turizmus, vendéglátás, stb.), vagy akik esetében a szolgáltatás szüneteltetése közveszélyt okozna (közművek, orvosi szolgáltatások, stb.). Ennek első lépcsője lenne a vasárnapi kereskedelmi szolgáltatások tilalma.

Az új szabályozás azonban több szempontból hibás.

  1. Két dicséretes - egymással részben ellentétes - célt akartak vele elérni. Egyrészt a vasárnapi családi pihenőnap visszaállítását, másrészt a családi kisvállalkozások megerősítését. Ezért meghagyták a vasárnapi nyitva tartás lehetőségét a családi kisüzletek számára. Így viszont a vasárnapi vásárlók jó része átterhelődött a kisboltokra, ahol az egy vásárlóra eső kiszolgálók száma jóval nagyobb, mint a nagy üzletekben. Így vasárnap fajlagosan kevesebb vásárlóról több eladónak kell  gondoskodnia, ami pont szembemegy azzal az elképzeléssel, hogy vasárnap kevesebben dolgozzanak.
  2. Nem szabályozták kellő körültekintéssel az egyébként is alulfizetett kereskedelmi dolgozók munkabérét és munkaidejét. Ahhoz, hogy a dolgozók munkabére ne csökkenjen, a kieső vasárnapi munkaidőt hétköznapi hosszított nyitva tartással pótolták. Ez szinte minden kereskedelmi dolgozónak felborította az életét, kiváltképpen azokét, akik gyermeket nevelnek, akikre elsődlegesen hivatkozva hozták meg ezt a szabályozást. Hiszen így hétköznap a boltos anyuka késő estig dolgozik, a gyermekeit nem is látja, sovány vigasz, hogy vasárnap együtt lehet az egész család (kivéve ha apuka buszsofőr).

Így elmondható, hogy a vásárlói szokások békés visszarendeződése helyett minden szinten felborzolódott kedélyeket és érdeksérelmeket találunk. Bosszankodnak a vásárlók, mert minden héten újra egy nappal előre meg kell tervezniük a hétvégi vásárlásaikat. A nagy boltoknál bosszankodnak az eladók, mert felborult az élet- és a munkarendjük A kis boltoknál bosszankodnak a bolttulajdonosok, mert vasárnap nekik is családostul be kell állniuk a kassza mögé. 

Pedig az alapötlet nem volt rossz. Csak alaposabban ki kellett volna dolgozni.

14 komment

Címkék: politika család jog magyarország társadalom kereskedelem

Petőfi és a rögeszmék

2015.07.17. 12:04 :: szekertabor

;Harmat Árpád Péter történelemtanár posztját olvasom Petőfi Sándor tervezett újratemetése kapcsán. Innen-onnan még hozzáolvasok információkat, például hogy megtalálták Petőfi 24 orosz versét. 

Ami feltűnő a Barguzinban fellelt sír esetében, az a kategorikus elzárkózás az ellentmondások feloldása elől. A gúny és lekezelő modor minden olyan eredménnyel kapcsolatban, ami nem illeszkedik a kanonizált tudományos elméletekhez.  Az MTA-tól már megszoktuk, hogy tudományos arroganciát tanúsít minden olyan megállapítással szemben, ami a dogmáinak felülvizsgálatát igényelné. Ugyanilyen türelmetlenséggel lépnek fel az alternatív eredmények és elméletek szószólói is a kanonizált tudománnyal szemben.

A nem alaptalan feltevések nyomán feltárt barguzini sír csontvázának tudományos vizsgálata azt a megállapítást tette, hogy:

"...a tény, hogy női csontvázról van szó, cáfolja a feltételezést, amely szerint Petőfi földi maradványait találta volna meg az expedíció.”

 Erre hivatkozva aztán évtizedekig útját lehetett állni további vizsgálatoknak, pl. az összehasonlító DNS vizsgálatnak. Végül egy kínai kutatócsoport DNS vizsgálata Petőfivel azonosította a csontvázat, míg egy másik kutató,  Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, a koponyaforma és a Petőfi-dagerrotípia összevetése alapján jelentette ki, hogy a koponya Petőfié, nincs vita.

"Nincs vita" - állítja tehát mindkét fél, elzárkózva a vitától, elvitatva a másik fél tudományos kompetenciáját.

Pedig az MTA-nak és az alternatív kutatóknak nem kellene mást tennie, csak a tényeket kivenni a közmegegyezés keretéből, és áthelyezni egy másik keretbe:

"A tény, hogy női csontvázról van szó, megingatja a feltételezést, amely szerint Petőfi minden tekintetben férfi volt."

Milyen gyönyörű érv lenne ez a gender-elmélet és a melegjogi mozgalmak számára! Petőfi genetikailag nő volt!  Még a gyermektelensége is új értelmet nyerne. Persze ehhez ki kellene dobni a történettudomány megannyi eddig tényként kezelt feltételezését és elméletét, de mekkora előrelépés lenne, ha a Pride-on ezután techno zene helyett a Kaláka által megzenésített Petőfi versekre ráznák a szivárványszínű tangát.

Komolyra fordítva a szót: tudományos kutatásban szégyenletes viselkedés, ha valaki elutasítja, vagy meggátolja a további vizsgálatokat, csak azért, hogy ne kelljen beismernie a saját eredményeinek érvényességi korlátait. Ez minden kutatóra igaz, de a közpénzekből fizetett tudósainkra fokozottan érvényes.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány Petőfi Barguzin

Csődolimpia

2015.07.10. 11:52 :: szekertabor

Bevallom, pánik fogott el, amikor ismét döntés született arról, hogy Budapest megpályázza az olimpia megrendezését. És nem azért, mert nem örülnék annak, ha Magyarországon olimpiát rendezhetnénk, vagy ne tartanám az országot elég vonzó helyszínnek. Még az sem feltétlenül igaz, hogy egy olimpia törvényszerűen veszteséges vállalkozás.

Egy olimpia lehetőséget nyújt az adott városnak, agglomerációjának, régiójának, vagy kisebb országok esetén ez egész országnak, hogy olyan infrastrukturális beruházásokat valósítson meg, amelyek az egész gazdaságra húzóerőt fejtenek ki, és hosszú távon meghatározzák a fejlődés irányát. Ha jó irányba történnek a fejlesztések, az hosszú távon hasznot hoz, ha nem, akkor kárt okoz a rendező országnak.

Azért érzem a döntést túlzás nélkül országrontó merényletnek, mert az előzetes tervek mind Budapest belterületéről szólnak. Pedig hazánk szíve, amit túlzás nélkül nevezhetünk hazánk vízfejének is, sokkal kisebb léptékű rendezvényektől is megbénul. Sőt, már egy hirtelen zivatar is agyvérzés-szerű állapotot képes előidézni. Ha ezt az agyonközpontosított közlekedési rendszert még megterheljük egy olimpia tömegével is, az katasztrófahelyzetet fog okozni.

De még rosszabb, ha a döntéshozók eleve azzal számolnak, hogy belső Budapest forgalmának mérséklése helyett a forgalom minden mértéket meghaladó növelésére készítik fel a várost, olyan alul-felüljáró rendszerekkel, útszélesítésekkel, mélygarázs- és metróépítésekkel ömlesztve be a tömeget a városba, ami mellett elbújhatnak a nagy világvárosok. Hadd fuldokoljon mindenki a portól, füsttől és izzadságszagtól! 

Pedig abból a pénzből, amit az olimpiára való hivatkozással el kívánunk költeni, meg lehetne oldani Budapest, sőt a egész ország közlekedéshálózatát. Csak a következő szabályokat kellene betartani:

  • Minden létesítmény (olimpiai falu, szállodák, sportlétesítmények, stb.) az M0 gyűrű körül (attól a centrum felé max 1km-re ), vagy azon kívül épülhet.
  • Minden megye kapjon egy sportág-helyszínt. Kis ország vagyunk, kicsik a távolságok.
  • Az M0 gyűrű budai részét be kell fejezni.
  • Az M0 gyűrűn gyorsjáratú tömegközlekedési körjáratot kell üzemeltetni. Én egy gyorsvasutat javaslok, de egy olimpia kedvéért meg lehetne csillantani a csúcstechnikát is (mágnesvasút, légpárnás jármű, stb.). A cél, hogy a belváros érintése nélkül bármelyik budapesti helyszínről bármelyik budapesti helyszínre 30 percen belül el lehessen jutni.
  • Az egyes megyei helyszínek közötti közlekedést meg kell erősíteni.

Ha ezeket a szabályokat betartanák a tervezésnél és a kivitelezésnél, akkor:

  • Az egyes beruházások sokkal olcsóbbak lennének, hiszen minden építkezést megdrágít az, ha Budapest belterületén kell ingatlant vásárolni, oda kell szállítani az anyagot, munkaerőt, gépeket, és onnan kell elszállítani a szemetet, törmeléket;
  • Az olimpia forgalma nem belső Budapestre nehezedne, hiszen az M0 körgyűrűről csak turistáskodni jönnének be az emberek a városba,
  • A fejlesztések gazdaságélénkítő hatásából minden megye részesülne;
  • Az M0 körül jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező forgalmas csomópontok alakulnának, ezáltal hatalmas területek értéke növekedne meg. Az így gerjesztett értéknövekedés, akár pénzügyi alapjául szolgálhatna az egész projektnek.
  • A Budapest peremén kialakuló, egymással közvetlen kapcsolatban álló új csomópontok magukhoz szívnák a termelési és az egyéb forgalom egy részét. Hosszú távon ezáltal oldódna a belső Budapestre nehezedő forgalmi kényszer.

 

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés gazdaság magyarország olimpia

Jóhiszeműség

2015.03.12. 11:11 :: szekertabor

A váci Madách Imre Gimnázium tanári kara közleményben utasítja vissza a Klik kérését, hogy küldjön az állami ünnepségre 10 diákot és egy tanárt - írja az INDEX.

A váci Madách gimnázium tantestületének állásfoglalása

Tudomásunkra jutott, hogy a 2015. március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartandó egész napos megemlékezésre Fodor Gábor megyeközponti tankerületi igazgató megbízásából Ön 10 fő diákot és 1 fő pedagógust hívott meg iskolánkból. A meghívást tisztelettel köszönjük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy diákjaink az eseményen szervezett formában nem vesznek részt.

Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy gimnáziumunk, mint ahogy mindig, ebben az évben is megemlékezik nemzeti ünnepünkről, és sok diákunk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken.

 

Fentieket olvasva az alsómocsoládi Petőfi Sándor Szakközépiskola is karakán kiállásáról tett tanúbizonyságot eképpen:

Olvastuk, hogy a velejéig rohadt Orbán kormány azzal gyalázza meg szent nemzeti ünnepünket, hogy felajánlja az ország különböző részén tanuló zsenge ifjúságnak, hogy vegyen részt a Budapesten tartandó állami ünnepségen, és ehhez még a buszos szállításról is gondoskodik. Eltekintve attól, hogy ez a nyilas vészkorszak marhavagonos deportálásait idézi fel bennünk, az intézkedésnek semmilyen más okát nem tudjuk elképzelni, mint hogy a vesztébe rohanó miniszterelnök, és talpnyalói a jövő reménységeinek fejlődésben levő fiatal testével kívánja felfogni az igazságos felháborodástól fűtött esetleges merénylőktől nekik szánt golyókat. Esetleg az adóforintjainkból erőszakkal odabuszoztatott gyermekek látványával fedi el azt a totális bizalomvesztést, aminek egyenes következményeként már fél éve előrehozott választásokat kellett volna kiírni. Netán ideológiai agymosásban részesítené gyermekeinket, hogy agyatlan zombiként engedelmes csordát neveljen belőlük.

Tantestületünk pedagógusai nem támogatják, sőt elfogadhatatlannak tartják a diákok állami ünnepségeken való részvételét. Az állami ünnepség - ellentétben a civil szervezetek által szervezett spontán ellenzéki megmozdulásokkal - politikai rendezvény, amelyen jóérzésű ember nem jelenik meg.  Mivel a diákok között egészségtelen érdeklődés tapasztalható az eseményen való részvétel iránt, ezért akiről kiderül, hogy otthon tévézés helyett saját költségén odautazott, azt nevelőtestületi fegyelmi büntetésben részesítjük.

 

39 komment

Címkék: politika pedagógia

Hivatali packázások

2015.02.25. 12:51 :: szekertabor

Egy barátom mesélte, hogy egy éve nem képes átjelentkezni az új lakásába, mert valamikor a földhivatalban hibás házszámot írtak a térképen a telekhez, és a tényleges házszám nem létezett a nyilvántartásokban. Viszont a választások előtt két hónappal (ez a három országos választás miatt lényegében a teljes tavalyi év) már nem vesznek fel új címeket, mert lezárják a választói címjegyzéket. Azóta ezt a hibát sikerült kiküszöbölni, mégis minden alkalommal valami új formai kifogással hajtják el az önkormányzattól, amit előző alkalommal elfelejtettek közölni. Eddig hét alkalommal vett ki szabadságot, pazarolta az idejét a hivatalokban, és még mindig nincsen új lakcímkártyája.

Erről eszembe jutott, hogy amikor legutóbb egy pénztárgép üzemeltető váltása miatt egy bejelentő űrlapot küldtem a NAV-nak, visszajött egy válasz, miszerint hibásan lett kitöltve, mivel az előző üzemeltető adószáma nem található a NAV rendszerében. 8 napon belül küldjem be a javított űrlapot, mert különben lesz nemulass, stb. Mondanom sem kell, hogy az űrlapot a  pénztárgép fejlécadatai alapján töltöttem ki, amit pénztárgép a NAV szerveréről tölt le. Ha a NAV egy másik adatbázisában ez az adószám nem létezik, ahhoz nekem mi közöm, és mit tehetek ellene?

A hivatalokban sokszor motiváció és önállóság nélküli humán droidok dolgoznak, akik egyetlen dologban érdekeltek, hogy megszabaduljanak az ügyféltől. Ezért az ügyfeleket gyakran hiányos információkkal küldik el, a legkevésbé sem segítve abban, hogy a lehető leggyorsabban sikerüljön elintéznie az ügyét. Bármilyen idegesítőek legyenek is ezek a gépemberek, mégis létező személyek, akik felelősségre vonhatóak, számonkérhetőek.

A levél, amit én kaptam, valószínűleg egy ellenőrző szoftver által automatikusan generált formalevél volt. Az alján ugyan szerepelt valami osztályvezető neve, de okkal gyanakszom, hogy az illető a nevében kiküldött elektronikus üzenetet nem is látta, nem hogy érdemben ellenőrizte volna, vajon mi lehet a kifogásolt cég adószáma. A szoftver úgy keserítette meg az életemet, rabolta az időmet, hogy közben nem áll mögötte senki, akit felelősségre lehetne vonni.

A bosszantó, hogy ilyenkor nekem újra végig kell ellenőriznem a dokumentumaimat, egy csomó időt töltve azzal, hogy végül kiderítsem, mindent jól csináltam. Milyen szép is lenne, ha egy ilyen levélben nem csak annyi szerepelne, hogy hibáztál, szerintünk az adószámot rosszul adtad meg, hanem mondjuk az is, hogy szerintünk az adószám helyesen ez és ez. Mert akkor biztosan lehetne tudni, hogy ki hibázott, és a javítás is egyszerűbb lenne.

Milyen jó is lenne, ha a hivatal anyagi kártérítésre perelhető lenne. Ha az elírt házszám miatt elfecsérelt időmet, vagy az adatbázisukból hiányzó adószám miatt végzett pluszmunkámat köteles lenne megtéríteni. Végül is a hivatalokat az adózók tartják el, a mi pénzünkből vegzálnak minket. Elvárható tehát, hogy a lehető legnagyobb gondossággal járjanak el. Ha pedig  a hivatal hibázik, annak ne mi legyünk kiszolgáltatott áldozatai.

Csak gondoljuk végig: az adminisztrátor elírt egy számot, ami végigfut a rendszeren (a hibajavító ellenőrzések nem szúrják ki), ez legalább egy vétlen embernek legalább 8 órányi bosszankodással elegy utánajárásába kerül. Utána ez az ember benyújtja a hivatalnak a kárigényét, a hivatal pedig köteles ezt kifizetni. A belső ellenőrzés kideríti, ki hibázott, az illető pedig megkapja a jól megérdemelt letolását, fegyelmijét, vagy az okozott kár és a személyes felelősség mértékében akár a felmondását. Nem abban válnának a hivatalok érdekeltté, hogy minden erejükkel csökkentsék az ilyen hibák lehetőségét?

A mókás az, hogy hivatali műhibára vonatkozó felelősségbiztosítás már létezik, de felelősségvállalás még nem igazán. Persze meg lehet próbálkozni pereskedéssel, de itt nem a sokmilliós tételek miatt kellene jogszabályt alkotni, hanem a kisemberek pár ezertől pár tízezer forintig terjedő káráról.

5 komment

Címkék: hivatal jogvédelem államigazgatás

Mégis, mit tehettek volna?

2015.01.16. 09:21 :: szekertabor

Ez az írás nem vállalkozik arra, hogy megmondja a tutit, inkább csak az engem kínzó kérdéseket sorolja fel.

Párizsban január 7-én helyi születésű arabok mészárlást végeztek egy "vicclap" szerkesztőségében, miután a lapban sorozatosan az iszlámon tiszteletlenül gúnyolódó karikatúrák jelentek meg.

Mint tudjuk, a lap nem csupán az iszlámot pécézte ki, többé-kevésbé minden világvallásba belekötött, még ha volt is olyan, amivel kapcsolatban kicsit visszafogta magát. De az iszlám radikálisokat ez valószínűleg kevéssé vigasztalta, így én sem foglalkozom ezzel.

Elítélem az erőszak önkényes alkalmazását, és az önbíráskodást. A terror minden fajtáját. De felteszem a kérdést, mert ennek megválaszolása nélkül nem találhatjuk meg a békés együttélés kulcsát: mi egyebet tehettek volna azok a radikális iszlamista fiatalok, akiknek a vallását egy férclap gyalázta. Milyen más eszközzel élhettek volna az őket ért sérelem orvoslására?

Másképpen fogalmazva, kapunk e védelmet a legszemélyesebb értékeink tekintetében (nemzeti, vallási, politikai, stb. hovatartozásunk) a sajtó önkényes támadásaival szemben. Ha gyalázkodó írásokkal belénk kötnek, hogyan vehetünk elégtételt? 

Aki azt állítja, hogy jogi úton, az jobb vicc, mint ami a Charlie Hebdo-ban valaha is megjelent (nem mintha ezzel sokat mondtunk volna). A sajtóperek még soha senkinek nem szolgáltattak elégtételt, akkor sem, ha nagy nehezen a sértett javára döntöttek.

Az Újszövetség arra tanítja a keresztyéneket, hogy békességgel viseljék el a Krisztus miatti gyalázatot és üldöztetést, sőt örüljenek annak. Nem minden időben történt ez így, de a keresztyén kultúrának van tanítása az erőszakos válasz elkerülésére. Az Ószövetség sokkal harciasabb, a zsidóság esetében vallási elvárás, hogy megtorolják az istenkáromló beszédet, a blaszfémiát. Az iszlámban is többféle irányzat létezik, de tudtommal ott is elvárás a vallásgyalázás megtorlása.

Az ateista vallásgúnyolás tehát viszonylag könnyű terepen mozog a keresztyén kultúrkörben, de a tűzzel játszik a zsidó vagy iszlám területen. Ez aránylag jól megmagyarázza, hogy a radikális ateizmus eszmerendszere miért a keresztyén Európában fejlődött ki, miért nem Ázsiában vagy Afrikában.

Úgy tűnik, választanunk kell a vallási tolerancia és a szólás- és sajtószabadság között. Ha az előbbit tartjuk fontosabbnak, akkor vallási téren igenis szájkosarat kell húznunk a sajtóra, nem engedhetjük, hogy bárki vallási meggyőződéséről tiszteletlen hangon nyilvánuljon meg. Ebben az esetben a szabadelvű gondolkodás egyik legfontosabb tabujához kell hozzányúlni. Ha az utóbbit, akkor be kell tiltani, és üldözni kell minden olyan vallást, ami erőszakos megtorlást hirdet a blaszfémiával szemben. Ez esetben azonban sérül az állam és egyház szétválasztásának elve.

Persze azt is lehet mondani, hogy mi csak tüneti kezelést akarunk, és aki erőszakot alkalmaz, azzal szemben a jog és törvény eszközeivel járunk el, amíg mi vagyunk az erősebbek. Ám az erőviszonyok állandó dinamikus mozgásban vannak, és az egykori gyarmatosító államok temérdek állampolgárt voltak kénytelenek beengedni az egykori gyarmataikról, akik most komoly biztonsági kockázatot jelentenek számukra. A radikalizmus ugyanis csak preventív, a kiváltó okokat kezelő módszerrel szorítható vissza, rendfenntartó eszközökkel nem, amint azt Párizsban is megtapasztalhattuk.

3 komment

Címkék: politika vallás háború társadalom közbiztonság szabadságjog

Virágozzék ezer virág - választás belülről

2014.04.07. 11:06 :: szekertabor

A választások napját régi szokásom szerint szavazatszámlálóként töltöttem egy kisebb Budapest környéki településen, ahol a választási eredmények általában jól reprezentálják az országos eredményeket. Ami az eddigi választásokhoz képest vasárnap feltűnt, az három dolog.

00053094.jpegSokkal bonyolultabb lett. Ennek oka az induló pártok és  egyéni jelöltek kimagaslóan nagy száma, a nemzetiségi listák, a határon túli szavazók és az átjelentkezési szabályok megváltoztatása. Kedvenc példatári esetem az a (szerencsére nálunk csak elméleti) lehetőség, amikor egy máshonnan átjelentkezett nemzetiségi szavazó 14:30-kor mozgóurnát kér. Kérdés:hány és milyen szavazólapokat, és milyen színű borítékot kell neki kivinni? Hogyan kell a szavazatát megszámolni? A jegyzőkönyv-vezetők hihetetlen nyomás alatt dolgoztak, csak a névjegyzéki adatok jegyzőkönyvi összesítését több mint 10 oldalon keresztül részletezi az útmutató. A szavazatok összeszámlálásánál az eddigi 4-8 kupac helyett 18-20 kupaccal kellett dolgozni.

Sokkal egyértelműbb lett. A jó szavazatszedő bizottság kottából dolgozik, és az új szabályozás részletekbe menően eligazít szinte minden felmerülő kérdés tekintetében.Ezért aki mindenben az útmutató szerint jár el, az gyakorlatilag nem találkozik helyben eldöntendő kérdésekkel. Az útmutató ugyan még nem tökéletes, de az eddigieknél sokkal pontosabb. Sajnos nálunk a régi reflexek időnként előtérbe kerültek, a bizottság időnként megpróbált eltérni az előírásoktól és "okosba" megoldani a feladatokat. Volt néhány csörtém emiatt, de semmi komoly.

Nálunk szinte minden induló párt kapott néhány szavazatot. Ez mondjuk meglepett, de egyben örömtelinek is gondolom. Sok véleményt olvastam, melyek szerint értelmetlen pénzkidobás mindössze 500 jelöléshez kötni az egyéni és 27 egyéni jelölthöz kötni a párt indulását, mivel ezekre az esélytelen jelöltekre úgysem fog senki szavazni. Én úgy látom, nagyságrendileg jól lettek belőve a jelölési feltételek, a szabályozás színes, de még áttekinthető és kezelhető választékot eredményezett. Picit még lehetne finomhangolni, mondjuk 500-ról 2000-re emelni a limitet, de alapvetően jó ez így. Azt hiszem, az emberek egy kicsi, de mérhető hányada nem a politikától fordult el, hanem a jelenlegi nagypárti választéktól. Az, hogy sajátos politikai értékrendjüket egy választáson kinyilváníthatták, mindenképpen demokratikus, és igazolja a jelenlegi választási rendszer létjogosultságát. 

Szólj hozzá!

Címkék: politika közélet társadalom

Feszítsd meg, feszítsd meg!

2014.01.21. 16:08 :: szekertabor

Szakály Sándor a Veritas Intézet februári indítása előtt nyilatkozott személyes nézeteiről, történelemszemléletéről az MTI-nek. A beszélgetésben hangzott el, hogy 20 ezer zsidó 1941-es Kamenyec-Podolszkba történt deportálása „inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető” a magyar hatóságok részéről, mint zsidóellenes fellépésnek. A történész szerint a vérengzéseket a németek követték el.

Az ezt követő hecckampány és médiahisztéria azonnal Szakály fejét követelte, ami cseppet sem meglepő. Ami viszont fájdalmasan jellemzi a hazai állapotokat, hogy a történész szakma nem állt ki azonnal Szakály mellett, az MTA nem utasítja helyre késedelem nélkül a köznyugalmat megzavaró újságírókat és politikusokat, kinyilvánítva, hogy tudományos vitát ugyan lehet kezdeményezni egy történelmi esemény megítéléséről, de a rendelkezésre álló források és jelenlegi tudományos ismereteink szerint Szakálynak minimum joga volt az álláspontja kifejtéséhez, ha nem rögtön és egyértelműen igaza volt. Továbbá hogy tudományos kérdésekben az MTA magának vindikálja a jogot, hogy kimondja az utolsó szót, és hogy nem szabad a Horthy korszak minden történését a holokauszt szemüvegén keresztül szemlélni, mert ez a szemüveg erősen torzít.

Mint azt már többen megpróbálták a témához írt kommentekben kifejteni (amíg a hangos, de klisékből tájékozódó többség le nem hurrogta őket), komoly történelmi publikációk nem tekintik a 41-es Kamenyec-Podolszkba deportálást a magyarországi zsidóság mesemmisítését célzó lépésnek. Mondom, lehet erről vitát folytatni, de egy történészt azért fenyegetni, mert a laikus tömegétől eltérő szakmai véleménye van, a legsötétebb kommunista időket idézi.

Értem én, hogy minden botrány jól jön a kampányban, értem én, hogy külföldön megint elő lehet húzni a leantiszemitázós kártyát. Azt is értem, hogy sok jószándékú ember, akinek a felmenői között áldozatok vannak, minden rosszat, ami abban az időben történt, a zsidóság elleni merényletnek lát. De azért tessék elhinni, hogy akkor is voltak betegségek, nyomor, balesetek, és háború, amik nem rasszista alapon szedték az áldozataikat. Ha valakit elütött az autó, az nem feltétlenül azért volt, mert az illető zsidó. Ha valakivel adminisztratív igazságtalanság történt, szintén nem okvetlenül faji alapon történt. Még akkor sem, ha adott esetben a sofőr vagy a hivatalnok pont antiszemita volt.

Ha a történettudományt tudománytalan, napi politikai törekvések motiválta dogmák bilincsébe verjük, akkor nem bízhatunk benne többé. Ha a történész szakma némán asszisztál ehhez, akkor nem méltó a tudományos munkára. Tessék végre kiállni a tudományos szakmai autonómiáért.

11 komment

Címkék: politika tudomány társadalom Szakály Sándor

Kampány!

2014.01.20. 16:47 :: szekertabor

Mostanában némi beletörődéssel veszem észre, hogy az évek óta dúló kampány utolsó körében vagyunk, noha a versenyzők még nem fordultak rá a célegyenesre. A még be sem iktatott USA nagykövet már aggódik a magyar demokráciáért, évtizedek óta külföldön élő véleményformálóink versenyt rettegnek, hogy kannibál jobboldaliak marcangolják le a húsukat, ha beteszik a lábukat az országba. Közben a "kannibál jobboldaliak" leszalonzsidózzák a kormánypártokat, amiért törvényileg próbálják megakadályozni a gyűlöletszónoklatokat, szóval megy a már megszokott verkli, csak egyre intenzívebben.

merleg.jpgA bloggerek is egyre aktívabbak. Kedvencem az a fajta, aki fog a hírekből egy teljesen vállalható nyilatkozatot, majd leírja, hogy SZERINTE mit akarhatott mondani az illető, és miután minden szavát és mondatát kiforgatta, beleköt a saját értelmezése szerinti nyilatkozatba. Ennél is jobb, amikor abba köt bele, hogy szerinte mit NEM akarhatott mondani a nyilatkozó. Utána a kommentelők esnek egymás torkának egy-egy gyengébben sikerült megfogalmazás kapcsán, nem meg- hanem legyőzni akarva a másikat.

Ami számomra némiképpen új élmény, az a közösségi oldalakon folyó magánkampány. Nem egy ismerősöm, barátom a Facebook segítségével terjeszti lázító (vagy éppen csillapító) politikai nézeteit, általában olyan hírek vagy blogbejegyzések kommentált közzétételével, amelyek forrása enyhén szólva elfogult. Mintha a nagy médiaszabadságban minden oldalról eltűntek volna a kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások, de ezzel együtt a kiegyensúlyozott, tárgyilagos olvasók is.

Meglehet, gyógyító hatása lenne, ha egy olyan írás után, amelyik keserűen kritizálja a honi állapotokat, mindenki közzétenne egy olyat is, ami azt támasztja alá, hogy érdemes itt élni, érdemes küzdeni, van értelme a jobbító szándékú kritikának. Ha ilyeneket keresünk, esetleg még az is kiderülhet, hogy több jó dolog történik, mint rossz. De ha minden rossz, mi értelme még azzal is belerúgni az emberekbe, hogy ezt felhánytorgatjuk?

Kiváltképpen rosszul esik ez olyanoktól, akik élve a szabad költözködés jogával mindezt külföldről teszik. Micsoda önfelmentés! Beköltözöm a jobb élet reményében Biharból Budapestre vagy Budapestről Londonba, és beledörgölöm az otthon maradottak orrát, hogy nekik milyen rossz, hogy milyen elviselhetetlen körülmények között élnek, mintha azzal segítenék a helyzeten, hogy eljöttem. Egyébként is furcsa dolog ez. Amikor nem volt szabad külföldre költözni (akkoriban ezt disszidálásnak hívták), amikor nem lehetett külföldön szabadon munkát vállalni, sokkal kevésbé aggódtak a magyar demokrácia miatt kül- és belföldön, mint most, amikor az egypártrendszert követő 20 év küszködés után végre lehet.

Persze értem én, hogy belefáradtunk és türelmetlenek vagyunk. Magam is. De ne mérjünk kettős mércével. Csak a tények kiegyensúlyozott értékelése mutathatja meg, hogy mi az ami előrevisz, mi az ami megtorpanás, és mi az ami visszalépés.

Végezetül pedig a sajtó olvasása közben soha ne engedjük, hogy egy jól elhelyezett idézőjel befolyásolja az értékítéletünket. Ironizálni mindig könnyebb, mint megérteni.

Szólj hozzá!

Címkék: politika közélet magyarország megmondás sajtószabadság így látom én

A hatalomgyakorlás kifehérítése

2013.12.09. 10:32 :: szekertabor

Előre kell bocsátanom, hogy alábbi cikkemet nem azért írom, hogy a választások közeledtével revolverezzem a kormányt, és ezzel befolyásoljam a kampány eredményességét. Ha lehet ilyet mondani: éppen ellenkezőleg. E kicsit benyalós bevezetés után lássuk a cikk témáját, ami pedig a kormányzati kommunikáció egyirányúsága a pénztárgép cserén szemléltetve.

A cérna nálam akkor szakadt el, amikor Orbán Viktor múlt pénteken azt nyilatkozta a 168 órában, hogy nem nyugtalankodik a pénztárgép-átállás miatt, mert a magyarok szeretik az utolsó pillanatra halasztani az elintézni valóikat. Ebből, illetve a megelőző kormányoldali nyilatkozatokból az derült ki, hogy a döntéshozatalban ma nincsen negatív visszacsatolás, egy hibás kiinduló feltételezés alapján hozott szakmailag hibás intézkedés a teljes politikai eliten úgy fut végig, hogy nincsen lehetőség a nem politikai jellegű korrigálásra.

Egy évvel ezelőtt az NGM rohamtempóban, és nagyrészt a szakmai észrevételek figyelmen kívül hagyásával hozott egy jogszabályt, ami alapján 2013 közepéig minden pénztárt online össze kellett volna kötni a NAV-val, méghozzá nem a már rendelkezésre álló online kapcsolatok segítségével, hanem a gépekbe integrált külön mobilinternettel. Ez lényegében azt jelenti, hogy az összes NAV-engedélyes gép elveszíti az engedélyét, újakat kell fejleszteni és engedélyeztetni. A laikusok kedvéért elmondom, hogy a pénztárgépből ők csak egy szalagos számológépet és egy kijelzőt látnak, de a lelke egy bonyolult áramkör, ami gondoskodik arról, hogy a pénztárgépbe beütött, kinyomtatott tételeket utólag ne lehessen titokban manipulálni, illetve mostantól a NAV (leánykori nevén APEH) minden lenyomott billentyűről haladéktalanul értesüljön. Ennek az áramkörnek, melyet Adóügyi Ellenőrző Egységnek (AEE) hívnak, a kifejlesztése, illetve a nyugtanyomtató és kijelző készülékekhez történő adaptálása hosszadalmas munka. Az elkészült végterméket pedig engedélyeztetni kell egy bizottsággal, ami hónapokig tartó, idegölő, és drága mulatság.

A pénztárgépeket két fő csoportba sorolhatjuk. Vannak a bárhol használható kispénztárak, ahol a billentyűzet, a blokknyomtató és a kijelző egy - viszonylag kicsi - készülékbe van integrálva, és vannak a konkrét területre kifejlesztett, nagy, számítógép alapú többpénztáras rendszerek, ahol az AEE-vel ellátott blokknyomtató egy külön gép, ami össze van kötve egy számítógéppel, amin a tulajdonképpeni pénztár program fut. Ezeknél általában van egy áramkör fejlesztő cég, aki az AEE-t fejleszti, programozza, és esetleg adaptálja a blokknyomtatóhoz, és egy szoftvercég, amelyik pénztári alkalmazást ír hozzá gyógyszertáraknak, trafikoknak, benzinkutaknak, szupermarketeknek, jegypénztáraknak, éttermeknek, stb. Utóbbi el sem tud kezdeni dolgozni, amíg legalább egy olyan AEE-vel szerelt nyugtanyomtató el nem készül, ami adaptálható az általuk fejlesztett, az esetek többségében rendkívül specializált pénztárprogramokhoz. Már csak azért sem, mert a hardverfejlesztési költségeket rendkívül kockázatos felvállalni egy olyan pénztár esetén, amiből mindössze pár tucatnyira van szükség egy szűk felhasználási területen, mondjuk bringó hintó, és kerékpár bérbeadáshoz.

Tegyük fel tehát, hogy egy cég kifejlesztett egy BRINGCASH fantázianevű pénztárgépet. Ez nem csupán a bérleti díjakat kezeli, hanem az eszközkészletet, az esetenkénti alkatrész pótlást, kártérítést, bicikliskesztyű eladást, és emlékfotó szolgáltatást is adminisztrálja, valamint sokszintű statisztikai kimutatásokat képes készíteni pl. a biciklikölcsönzés időbeli és területi eloszlásáról. Ez olyan sikeres lett, hogy a biciklikölcsönzők háromnegyede ezt használja már öt éve. A cég most arra kényszerül, hogy az új szabályoknak megfelelő pénztárgépet adjon az ügyfeleinek. Igen ám, de hiába érdeklődik az eddigi beszállítóinál, senkinek sincsen adaptálható eszköze. Augusztus végén végre talál valakit, aki elkészült az AEE-vel, de még nincsen rá engedélye. A BRINGCASH fejlesztője választhat. Vagy vállalja a kockázatot, és bead egy terméket, amit talán az AEE alkalmatlansága miatt dob vissza a bizottság, vagy megvárja, hogy egy tőkeerős pályatársnak sikerül egy másik pénztárat engedélyeztetni, és akkor biztos lehet benne, hogy az AEE-vel kapcsolatban nem lesznek kifogások.

Az első számítógépes rendszerre októberben adtak ki engedélyt. Az ehhez használt AEE-hez egy csomó cég ezt követően kezdett programot fejleszteni, illetve ha elkészültek, ezt követően adták be engedélyeztetni. Tovább nehezítette a dolgot, hogy a NAV rendszere, nyilvántartási adatbázisai korántsem tökéletesek, lényegében a mai napig tesztüzemmódban futnak, ezért sokszor napokig nem lehet új pénztárgépet üzembe helyezni, pl. a BRINGCASH fejlesztői tesztgépét sem. Ezek után kerül sor arra, hogy a programozók összeüssenek egy olyan szoftvert, ami egyaránt kielégíti a felhasználói elvárásokat, az új pénztárgép-rendelet előírásait, és remélhetőleg a túlterhelt engedélyező bizottság rigolyáinak is megfelel.

Közben a reménybeli felhasználók várnak és reménykednek. Egészen addig, amíg eljő a december közepe, és bizonyossággá válik az, amitől eddig csak féltek, hogy nincsen mit üzembe helyezni, engedélyes változat legkorábban csak jövő év első felében lesz, addig meg rég megbüntette őket a NAV. Tehát gyorsan rendelhetnek a NAV-tól kispénztárakat 100-250 ezerért, igaz, hogy azt sem kapják meg idejében, de legalább le lesznek papírozva. Néhány hónap múlva a kényszerből megrendelt kispénztárak mehetnek a kukába, vagy értelmetlen volt belekezdeni a BRINGCASH fejlesztésébe.

És ez alatt a másfél év alatt, amíg a remek kiinduló ötletből megszületett egy szörnyszülött rendelet, majd sorra kiderült, hogy minden benne szereplő határidő tarthatatlan, a műszaki előírások egy része teljesíthetetlen, egyetlen alulról jövő figyelmeztetés sem lépte át idejében a kormányzati ingerküszöböt. Hiába kongatták meg a vészharangot a gyártók, fejlesztők, kereskedők, műszerészek, vagy akár a NAV dolgozói, nem sikerült meggyőzni a nagyeszejobbantudja politikai döntéshozókat. Ne feledjük, a pénztárgépes szakma ebben az esetben nem az időt húzza, ők abból élnek, hogy pénztárgépeket fejlesztenek, gyártanak, értékesítenek és karban tartanak. Nekik ez üzlet. Egyszerűen csak senki sem szeret időt és pénzt áldozni olyasmire, ami értelmetlen. Közben pedig az egész pénztárgépes szakma egyesített ereje is csak arra volt elegendő, hogy ezen cikk megírásáig a szükséges pénztárak 2 százalékát üzembe helyezzék.

Mindeközben az ellenzéki sajtó először következetesen kormányzati korrupcióról cikkezett, majd amikor kiderült, hogy a rendelet végrehajtásához sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem adottak (magyarul nem állnak valakinek a raktárában eladásra kész halmokban a pénztárgép rendeletre szabott eszközök), előkerült az igazsághoz sokkal közelebb álló kormányzati inkompetencia témája. Ezzel szemben a kormányhű sajtó olyan szinten vakká vált a probléma kapcsán, hogy augusztus végéig, amíg nem volt egyetlen engedélyes gép sem, a gyártókat okolták, utána pedig győzelmi jelentést harsogtak minden egyes engedély kiadásakor, és a felhasználókat ostorozták. 

Én elismerem, hogy a jelenlegi kormányzat a szakadék széléről rántotta vissza az országot, meg hogy elmúltnyolcév, meg hogy bezzeg. De időnként jó lenne érezni, hogy a nemzeti konzultációba az is belefér, hogy az érintett  szakma figyelmeztetéseit komolyan veszik, és időnként elismerik, hogy hibáztak. Még a kommunisták is beismerték néha, hogy eufémikusan szólva "vannak még hibák, elvtársak". És ha érzékelném, hogy a kormányzat legalább megpróbálja megérteni a szempontjaimat, akkor én sem egy kitalált pénztárral szemléltetném a problémáinkat. 

Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság kultúra megmondás pénztárgép

Fenntartható stagnálás

2013.06.06. 14:27 :: szekertabor

Azt a kretént, aki kitalálta a "fenntartható fejlődés" vagy "fenntartható növekedés" kifejezéseket, szurokba és tollba forgatva állítanám szégyenpadra mindazokkal a közgazdászokkal, környezetvédőkkel, politikusokkal és zsurnalisztákkal együtt, akik  a szájukra merik venni ezt az eget rengető blődséget.

A "fenntartható fejlődés" önellentmondás, mely azt a hazug ábrándot vetíti elénk, hogy nem kell lemondanunk a technikai civilizáció és az öncélú fogyasztás további növeléséről, mert van olyan módszer, amivel ennek a negatív, vagy egyenesen tragikus következményei elkerülhetőek. Nos van egy rossz hírem: ez nem igaz.

Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korlátlanul (vagyis fenntarthatóan). Ennek semmi köze a növekedés mértékéhez vagy sebességéhez. Mutassanak nekem egy zárt rendszert, amelynek bármilyen tulajdonsága a végtelenségig növelhető, és mutattak egy örökmozgót. Aki azt állítja, hogy a gazdasági teljesítmény, vagy annak bármely tényezője (bármilyen lassan is) korlátlanul növelhető, az vagy végtelenül ostoba, vagy otrombán hazudik. Nincsen fa, amely abba ne hagyná a növekedést, ha elérte megtartható magasságát, nincsen élő szervezet, amely el ne pusztulna, nincsen baktériumtenyészet, amely a végtelenségig szaporodhatna.

Mármost a Föld, és annak népessége zárt rendszernek tekinthető. Ezen belül növekedés ugyan lehetséges, de csak lokálisan, és korlátozott mértékben, vagy globálisan, de rendkívül korlátozott időben. A lokális gazdasági növekedés azt jelenti, hogy az egyik csoport (terület, kultúra) kizsákmányolja a másikat, a globális gazdasági növekedés azt jelenti, hogy az emberiség kizsákmányolja a természeti erőforrásokat (lényegében a jövő generációk elől éli fel azokat). Mindkét esetben belátható, hogy nem fenntartható folyamatról van szó: az első esetben a kizsákmányolt csoportok fogynak el vagy lázadnak fel, a másik esetben a hasznosítható források (édesvíz, olaj, szén, urán, arany, stb.) merülnek ki.

Persze lehet azzal érvelni, hogy a Föld nem zárt rendszer, és folyamatos energia-utánpótlásban részesül - a Napból. Ez így igaz is, sőt nyugodtan állíthatjuk, hogy még jóval a Nap kihűlése előtt alkalmatlanná fog válni minden életre, így az emberiség létezésének időtartamára konstansnak tekinthető a folyamatos külső energiabeáramlás. Csakhogy ez a hihetetlen mennyiségű energia 100%-ban kénytelen elhagyni a Földet különböző módokon. Talán egy észrevétlen mennyisége hasznosul, de ez nem növeli a Földnek sem a méretét, sem az energiaszintjét - tegyük hozzá:szerencsére.

Az élet ugyanis dinamikus állandóságra (homeosztázisra) épül. Az élő szervezetek bizonyos szűk határok között képesek alkalmazkodni a külső körülményekhez, és fenntartani a belső állandóságot. Ez azonban ahhoz hasonlít, mint mikor egy mérleghinta közepén egyensúlyozunk, és ha az egyik kar megmozdul felfelé, a másik elindul lefelé. Ilyenkor azonnal vissza kell fordítani, mert minél nagyobb a kilengés, annál korrigálhatatlanabb az egyensúly elvesztése.

Ha a Föld (az élővilág alkalmazkodó képességét meghaladó mértékben) fel tudná venni a Nap sugárzási energiáját, akkor alkalmatlan lenne az életre. Vagy egyre gyorsabban pörögne, vagy a hőmérséklete nőne elviselhetetlenül nagyra, vagy a méretei változnának drasztikusan, vagy valamilyen más módon alakítaná át az energiát, mindenképpen katasztrofális hatással az élő szervezetekre. A Föld visszaveri, és szétsugározza a Napból jövő energiát, így biztosítja számunkra az életadó állandóságot. Vannak tárolási képességei, de ezek igencsak végesek, mint bármely akkumulátoré vagy kondenzátoré.

A fentiek miatt tehát a Föld igenis zárt rendszernek tekinthető, mi több, hálásak lehetünk érte, hogy az. Ha az emberiség tudatosan egyre többet akar felhasználni a Napenergiából, többet mint amennyi természetes úton távozik, akkor arról is gondoskodnia kell, hogy ez a többletenergia mesterséges úton elhagyja a Földet. Máskülönben ez a növekedés végzetes lehet.

Az élővilágban az a populáció stabil, ahol hosszú távon ugyanannyian születnek, mint ahányan elpusztulnak. Ha huzamosabb ideig több a születés, mint a pusztulás, akkor előbb-utóbb felélik a környezeti erőforrásokat, és nem lesz elég táplálékuk, ha kevesebb, akkor pedig egyre gyorsuló iramban elfogynak, végül kipusztulnak.

Tehát nincsen fenntartható növekedés, legfeljebb fenntartható dinamikus stagnálás. Egyensúlyozás, ahol minden kis fejlődés az egyik oldalon romlást idéz elő egy másik oldalon, mint a tapéta alá szorult légbuborék, amit ha lesimítunk egy helyen, rögtön felpúposodik valahol másutt. A gazdaságpolitika (és minden politika) akkor sikeres, ha ezt a finom egyensúlyozást jól végzi, mindig ott beavatkozva, ahol az egyensúly felborulni látszik, ideiglenesen feláldozva ehhez a jó mutatókkal rendelkező más területek eredményeit. Nincsen olyan, hogy minden mutató kiemelkedően jó. Viszont létezik egy szubjektív mutató: a társadalmi elégedettség. Az egyensúly társadalmi elégedettséget szül. Ha azt érzem, hogy a jelen állapot stabil, nemzedékeken átívelően fenntartható, az biztonságérzetet ad. 

De vajon a jelenlegi állapot fenntartható-e? Meggyőződésem szerint nem. Az egyensúlyi helyzetből a globális gazdaság már régen kibillent, tehát a fenntarthatóság irányába vissza kell billennie. Vissza is fog - de az mindannyiunk számára fájdalmas lesz. A történelemből tudhatjuk, hogy még a legkisebb változás is, legyen az éghajlati, demográfia, vagy bármi egyéb, ami a megszokott életszínvonalat befolyásolja, milyen véres háborúkat képes indukálni viszonylag rövid idő alatt. Annak az életmódnak, ami 100 év alatt a globális vagyoni különbségeket soha nem látott módon megnövelte, míg a természetes erőforrásokat felélte, csak tragikus végkimenetele lehetséges. Abban kételkedem, hogy az emberiség fogja óvatosan helyrebillenteni az egyensúlyt, sokkal valószínűbb, hogy természeti, éghajlati, gazdasági és szociális katasztrófák sorozata következik majd be.

Volt már ilyen nem is egyszer. Ebből a szempontból nem feltétlenül várható apokalipszis, bár az áldozatok számára a személyes világvége minden korban bekövetkezett. De az emberiség túlélése szempontjából különösen fenyegető az a tény, hogy a jelenlegi instabil helyzetet nem külső tényezők, jégkorszak, meteorbecsapódás, stb., hanem tudatos emberi gazdasági tevékenység idézte elő, megteremtve egyúttal az emberiség teljes kipusztítására alkalmas technikai feltételeket. 

Egyetlen ponton nem látom bizonyítottnak a fentebb vázolt elméletet, ez pedig az anyagi világhoz nem kötött szellemi növekedés lehetősége. Bizonyára itt is vannak végső korlátok, de a múlt szellemi öröksége azt mutatja, hogy az emberiség még nem ért a lehetőségei határára. Csak éppen a fenntartható fejlődés hirdetői sajnos nem ilyen irányú fejlődésre gondolnak.

2 komment

Címkék: politika gazdaság társadalom megmondás környezet

Az áldozat értelme

2013.05.24. 13:13 :: szekertabor

A félreértések elkerülésére, ezt a posztot nem gyalázkodásnak szánom. Erőss Zsolt olyan ideálom, akinek a személyisége sok tekintetben példamutató, végzete éppen ezért olyan megrendítő, számomra egyben személyes veszteség.

Minden tiszteletem és elismerésem azoké a sportolóké, akik teljes odaszánással emberfeletti teljesítményre képesek, és ezáltal dicsőséget szereznek önmaguknak és hazájuknak.

Mindazonáltal muszáj kimondanom, hogy a magashegyi csúcsmászásnak annyira rosszak a baleseti és halálozási arányai, hogy csak az ókori gladiátorjátékokhoz hasonlíthatom (leszámítva persze, hogy ezt - tudtommal - mindenki saját szabad akaratából választja). És emiatt a magam részéről a magashegyi csúcsmászást öncélú és önpusztító sportnak tekintem, amelyet nem igazol semmi onnantól kezdve, hogy az adott csúcsot valaki már elérte. Hiszen a hegymászók a csúcson tudományos kutatást nem folytatnak, ehhez nincsen is szükség arra, hogy gyalog menjenek föl, oxigén nélkül.

Persze az embernek lehetnek olyan individuális eszményei, amelynek akár az életét, testi épségét is hajlandó alávetni. Az extrém sportágak művelői ezt  jól tudják. Személyiségfejlesztő, ha kipróbáljuk magunkat, kitartunk egy mégoly megerőltető és veszélyes tevékenység mellett, célul tűzve ki, hogy a legjobbá váljunk benne. A legnagyobb áldozatra is készek lehetünk hogy ezt a célt elérjük. Ez adja számunkra azt a nyugalmat, önbizalmat, lelkierőt, amivel például az egyik lábunkról is hiszti nélkül tudunk lemondani, ha ez közelebb visz az eszményeink eléréséhez. 

Nem is lenne vele semmi bajom, ha nem lenne hihetetlenül költséges. Egy magashegyi csúcshódítási próbálkozáshoz az útiköltség, az engedélyek beszerzése, a felszerelés, a serpák felbérelése olyan kiadásokkal jár, amit csak nagyon menő üzletemberek tudnak kitermelni. A többiek kénytelenek szponzorokat szerezni, vagyis eladni a csúcsmászást. Erőss Zsoltnak előadások,könyvek, filmek révén sikerült olyan ismertséget szereznie, ami jól értékesíthető a piacon. Viszont így életveszélyes hobbija közüggyé válik. Egy ország ismeri már az arcát, izgulja végig próbálkozásait, pedig az ország számára az ő halála veszteség, győzelme pedig nem nyereség. Viszont közismert példája nyomán egyre több ifjú tehetség választja azt az utat, ami túl könnyen végződhet tragédiával. Kiss Péter neve legfeljebb hegymászó szakmai körökben cseng ismerősen, halála így nem egy felépített sportkarrier méltó lezárása, hanem egy fiatal élet eltékozlása.

Másként fogalmazva: biztosan megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy legkitartóbb, legszívósabb, példamutató embereink értelmetlenül pusztuljanak el egy önként vállalt életveszélyes próbában, árván hagyva gyermekeiket, tanítványaikat?

6 komment

Címkék: megmondás így látom én Erőss Zsolt Extrém sportok

Vélemény és felelősség

2013.01.18. 10:04 :: szekertabor

Egy német kisbefektető arra hivatkozva követel 30 ezer eurót a hitelminősítőtől, hogy annak pozitív értékelésére hagyatkozva vásárolt 2008-ban a Lehman Brothers amerikai befektetési bank kötvényeiből, a bank azonban alig néhány hónappal később csődbe ment, a megvásárolt kötvények pedig elértéktelenedtek

A kártérítési igények „teljességgel megalapozatlanok” – nyilatkozott csütörtökön a Standard & Poor’s németországi képviseletének egy szóvivője, miután a BGH döntése nyomán lehet perelni német bíróságon a nagy nemzetközi hitelminősítőket. Hozzátette: a társaság korábban is mindig hangsúlyozta, hogy a hitelminősítői besorolás a cég véleményét tükrözi, és a piaci szereplők felelőssége, hogy figyelembe veszik-e ezeket a véleményeket.

 

Nos, véleményszabadság van, és mindenki elmondhatja a legszélesebb nyilvánosság előtt, hogy mit gondol egyes pénzügyi szereplőkről, ezzel nincsen semmi baj. De a jogérzékem azt súgja, hogy aki a véleménynyilvánítása révén tesz szert bevételre vagy jövedelemre, az igenis erkölcsi és anyagi felelősséget visel a véleményéért. Ha a nagy hitelminősítők nem pénzért minősítenének, akkor nem lennének nagyok. Igen sok embernek igen jó megélhetést biztosít az, hogy pénzügyi elemző tevékenységet folytat, ezért nem hivatkozhat arra, hogy ezek az elemzések csak a cég véleményét tükrözik, és semmilyen anyagi felelősséget nem vállalnak azokkal szemben, akik ezeket az elemzéseket komolyan veszik.

Ám szerintem ez nem csak a hitelminősítő és egyéb pénzügyi elemző tanácsadó cégek esetében igaz, hanem mindenki esetében, aki véleménye kinyilvánításával keres pénzt, és befolyásol másokat. Például a sajtó és média esetében is. Bizony perelhetőnek kell lennie minden olyan orgánumnak vagy sajtómunkásnak, akinek az írása kárt okozott azoknak, akiket befolyásolt (amennyiben ezen írás révén bevételre tett szert a szerző vagy az orgánum). Éspedig a felelősség mértéke természetesen arányos az adott cég vagy személy bevételével, és az okozott kár mértékével.

Elvégre különbséget kell tennünk a privát tévedés, és azzal okozott károk, valamint a hivatásszerű tevékenységgel okozott károk között. Ha egy nagy nemzetközi hitelminősítőnél, vagy egy országos nagy napilapnál valaki egy átmulatott éjszaka utáni másnaposságában elír egy nullát, abba - minden túlzás nélkül - egész földrészek gazdaságai, és kisbefektetők milliói roppanhatnak bele. Ezért úgy gondolom, hogy a felelőtlen (és sok esetben politikailag motivált) minősítgetésnek véget kellene vetni, mielőtt újra gazdasági válságot okoznak. Aki azonban vállalja a felelősséget a véleményéért, az jobban oda fog figyelni arra, hogy milyen elemzéseket ad ki a kezéből, és így összességében jobban megbízhatunk a következtetéseiben.

Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság bíróság médiatörvény

Bicskázás

2013.01.16. 13:58 :: szekertabor

Az elmúlt hónapokban többször kapott nyilvánosságot késeléses emberölés, vagy testi sértés. Az elkövetők minden ismert esetben ugyanahhoz a népcsoporthoz tartoztak. Most, hogy a politikai korrektség ismét nyálba fullasztotta a témát, a következő kérdések vetődtek fel bennem:

1. Mi az oka annak, hogy az antiszociális viselkedést összemossák a mélyszegénységgel?

Kétségtelen, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetői többségükben mélyszegénységben élnek, de mégsem választja minden szegény a bűnöző életformát. Van aki lop az ABC-ben, és van, aki csendben éhezik, van aki fát lop az erdőből, és van aki inkább megfagy a lakásában. Van, aki harsány és garázda, és van aki csendesen meghúzódik. 

Én nem vagyok szociológus, és nem ismerem a pontos statisztikákat, de az biztos, hogy pusztán a szegénységtől még senki sem válik antiszociálissá vagy primitívvé, és a jómódtól sem lesz kulturáltabb. Viszont bizonyos rétegkultúrák igenis a bűnözés felé nyomják az embert, amennyiben ez az adott közösségen belül elfogadott, és széles körben gyakorolt viselkedésmód.

És itt látom a veszélyt, hogy a közösségellenes rétegkultúrát nem megbélyegezni, hanem az egzisztenciális helyzettel magyarázni igyekvők figyelmen kívül hagyják, hogy a szegénység nem csak mások megkárosításával, tönkretételével, terrorizálásával élhető meg, hanem a közösségi normák betartásával is. És azáltal, hogy felmentjük a közösségellenes csoportot, éppen a másik út lehetőségétől fosztjuk meg tagjaikat.

Ha a budapestiek általában szemetelnek az utcán, akkor az a helyes, ha a magyar társadalom szembenéz ezzel a fogyatékosságával, és tenni próbál ellene, megszólva mindenkit aki a helytelen gyakorlatot követi. Nem azzal teszünk jót, ha ezt a hibát eltussoljuk, hanem ha megpróbáljuk kijavítani. Ugyanígy ha egy kisebb csoportnál jellemző az erőszak, akkor azt a csoportot figyelmeztetni kell, tagjaival szemben pedig érvényt kell szerezni a közösségi normáknak.

2. Miért a késelés felett érzett különös indulat?

A késelés bizonyos rétegeknél megszokott és általánosan gyakorolt tevékenység. Gondoljunk csak a Rejtő Jenő által megírt kikötői csavargókra, akik a csapszékekbe az "ötórai bicskázás" kedvéért tértek be ("Uram! A késemért jöttem."). De faluhelyen még néhány évtizeddel ezelőtt is meggondolatlanság volt kés nélkül betérni. Tehát a bicskázást tekinthetnénk akár folklorisztikus hagyománynak is.

A közvéleményt felborzoló esetek azonban annyiban térnek el ettől, hogy itt a késelők csoportosan támadtak fegyvertelen áldozatokra. Amit minden jóérzésű ember által aljas és gyáva gonosztettnek, állatias viselkedésnek minősít. Fegyvertelen embert összeszurkálni, kaszabolni semmivel sem igényel több ügyességet, mint fejbe lőni egy revolverrel, kivált ha az elkövetők többen vannak.

3. Hogyan reagáltak volna a késelők, ha a megtámadottak egyikénél pisztoly van, és önvédelemből lábon lövi az egyik támadót?

A legjóhiszeműbb forgatókönyv szerint óbégatva, jajgatva eltakarodnak. De az utóbbi évek tapasztalatai alapján Strasbourgig szaladtak volna a panaszaikkal, hogy őket származásuk okán fegyverrel üldözik Magyarországon. És kül- és belföldi jóakaróink: Daniel Cohn-Bendit, Konrád György, George Pataki, Fischer Ádám, Schiff András  már tele is nyilatkozzák a nemzetközi sajtót, hogy micsoda fajgyűlölő bagázs vagyunk mi itt.

Ami persze így is megtörténik.

Szólj hozzá!

Címkék: politika megmondás közbiztonság cigánykérdés