A bevándorlási válság kapcsán egyre többször kérik számon az európai polgárokon és politikusokon a humanista gondolkodást, amit az EU íratlan értékrendjeként tálalnak. E megfoghatatlan értékrendre hivatkoznak azok, akik bírálják a bevándorlást megállítani igyekvőket.
A gondolatmenet a következő:
A bevándorlókat be kell fogadnunk, mert nehéz körülmények elől menekülnek.
A bevándorlóknak joguk van megtartani a saját világnézetüket és kultúrájukat.
Vagyis nem várhatjuk el, és nem erőltethetjük rájuk a keresztény vallást és a humanista értékrendet.
Az alapvető különbség a kereszténység és az európai humanizmus között e szempontból nem a természetfölöttibe vetett hit, hanem az, hogy a kereszténység térítő vallás, a humanizmus pedig nem. Ezért a kereszténység offenzív, a humanizmus pedig defenzív. Nem járnak humanista térítők az elmaradott földrészekre, hogy a leprásokat ápolják és a hitet terjesszék, ezt a feladatot meghagyják a hollywoodi filmeknek és a médiának. Mi több, arra is képtelen, hogy az ideáramló tömegeket megtérítse, amennyiben azok erős, offenzív kulturális, vallási gyökerekkel rendelkeznek. Már az is vita témája, hogy egyáltalán feladata-e a humanista kultúrának asszimilálni azokat, akik ezt nem óhajtják átvenni.
A kereszténység ezzel szemben nem defenzív, nem visszahúzódó vallás. Harcos és küzdő vallás. Legalább annak kellene lennie. Jézus nem azzal küldte szét a követőit, hogy menjetek, és hunyászkodjatok meg, amíg el nem vágják a torkotokat... Hanem azzal, hogy menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet, és hirdessétek az örömhírt, még ha vértanúk lesztek is!
Az európai humanizmus individualista. Nem a közösség érdekeit nézi, hanem az egyénét. Azért kellene befogadnunk a bevándorlót, mert már annyit szenvedett. Az érvelés mögött az egyéni sorsok tragikuma áll, mint példa. Cuki kisgyerek, síró asszony, minden elvesztett élet pótolhatatlan, stb. A bevándorlók többsége tudja, hogy ez ostobaság. Az erő, ami idáig hajtja őket, a tömeg ereje. Együtt kelnek át a háborgó tengeren, és az elpusztult ezrek áldozata segíti célba a túlélő ezreket. A népvándorlás nem egyéni akciók sokasága, már rég nem az. Hanem agresszív terjeszkedés. A család előre küldi a legerősebbet, akinek esélye van, hogy élve eljusson a meghódítandó földrészre. Ha odavész, a családjáért teszi. Ha eléri a célt, a családját támogatja a segélyekből. Ha munkát kap, a családját is magához veszi.
A kollektív családi, törzsi nemzeti érdek offenzív ereje áll itt szemben az individualista humanizmus defenzív gyengeségével. A humanista Európa csak abban reménykedhet, hogy a kínált aprócska részesedés a jólétből és biztonságból az ideérkező kollektív tömegeket szétmorzsolja önző egyénekké, akik azonosulnak az itteni értékrenddel. Ez részben meg is történik. De tehetetlen a kollektivista kultúra megtartó erejével szemben, ami terjeszkedik és hódít. Senki nem hajlandó az életét áldozni csak hogy neki magának jobb legyen. De aki önmagát az egész részének tekinti, az képes feláldozni önmagát az egészért.
Ezért az individualizmus kultúrája ami rákként élősködik az emberiség gazdatestén, csak addig életképes, amíg az önzés és az életösztön megfelelő önvédelmi reflexekkel képes kívül tartani a vírusként terjedő kollektivista csoportokat. Ha ezeket beengedi a határain, nincsen elég ereje legyőzni.
A kereszténység másként működik. Rengeteg üldözésen ment keresztül, és mindig képes volt befogadni, és részben megtéríteni, asszimilálni a rá támadókat. Bár a személyes hitet fontosnak tartja, mégis közösségcentrikus, és ebből is erőt merít.
Tehát Európa válaszút előtt áll: a kereszténységet választja, vagy az individualista humanizmussal együtt elbukik. Vagy ahogy Robert Schuman mondta: Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz.
